Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az etikus hacker barátságból támad

Huszonnégy órás hackerversenyt rendezett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és az egyik legnagyobb magyar információbiztonsági cég a hét végén Budapesten. A leggyorsabb csapat 16 óra alatt teljesítette a feladatokat. Az egyik feladat az alvilági módszerekkel folytatott, de legális, úgynevezett etikus hackelés területén tette próbára a csapatokat.

A hackererőpróbát idén rendezték meg másodszor. A tavalyi első rendezvény egyéni verseny volt, és a résztvevőknek öt feladatot kellett megoldaniuk 16 óra alatt. A többség három "versenyszámot" is alig tudott teljesíteni a megadott idő alatt, a szervezők ezért idén már egy egész napot adtak a megoldásra, és kétfős csapatoknak hirdették meg a versenyt.

A résztvevők az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem informatikus és programozó informatikus szakjáról érkeztek az ELTE Informatikai Kar Lovarda néven ismert hatalmas számítógéptermébe. Pénteken délután kettőkor láttak munkához. Típusproblémákat kellett megoldaniuk, amelyekkel nap mint nap találkozni fognak, ha az egyetem után az információbiztonsági szakterületet választják - mondta az MTI-nek Krasznay Csaba, a verseny főszervezője.

Az első feladat egy elképzelt nagyvállalati alkalmazásfejlesztési projekt biztonsági problémáinak kezelése volt. A való világban egy-egy ilyen fejlesztésen több cég dolgozik egyszerre, az információbiztonsági szakember feladata pedig a párhuzamos, egymástól többé-kevésbé függetlenül zajló munkából adódó tipikus hibák kiszűrése és egységes kezelése - mondta Krasznay Csaba.

A második feladat az alvilági módszerekkel folytatott, de legális, úgynevezett etikus hackelés területén tette próbára a csapatokat. Az etikus hacker első hallásra talán olyan kifejezés, mint a fából vaskarika, valójában azonban igen hasznos tevékenységet takar, amelynek alapja a hadviselés egy ősi szabálya: Ismerd meg az ellenséged! Az etikus hacker az informatikai bűnözők eljárásait alkalmazva intéz támadást az ügyfél - jellemzően egy nagyvállalat - informatikai rendszere ellen, hogy még időben kiderüljenek a rendszer hibái és be lehessen tömni a réseket, mielőtt a valódi kiberbanditák támadnak.

Az etikus hacker eltakarítja maga után a nyomokat, éppen úgy, mint a bűnöző, a 24 órás budapesti hackerversenyen elindult csapatoknak pedig egy ilyen nyomeltakarító szituációban kellett bizonyítaniuk a tudásukat a második feladatban.

A harmadik feladat a prímszám-tesztelés, a titkosításban alkalmazott egyik tipikus eljárás alkalmazása volt. A csapatoknak egy algoritmust kellett készíteniük, amellyel megállapítható, hogy prímszám-e az előre megadott, több tucat jegyből álló szám.

A leggyorsabbak szombaton hajnali hatra végeztek a három feladattal. A verseny délután kettőkor véget ért, és a zsűri nekilátott a beadott megoldások értékeléséhez. Eredményt nagyjából egy hét múlva, március utolsó napjaiban hirdetnek.

Az első helyezett csapat 150 ezer forintot nyer, a második 100 ezer, a harmadik pedig 50 ezer forintot kap. A nyertes csapat tagjai kapnak fejenként 10 napot, hogy a verseny társszervezője, egy tekintélyes magyarországi információbiztonsági tanácsadó cég próbaidős munkatársaként "élesben" is bizonyítsanak, ami szerencsés esetben fél éves gyakornoki programban is végződhet - mondta az MTI-nek Krasznay Csaba.

A 24 órás hackerverseny főszervezője hozzátette: jóval kevesebben indultak, mint remélték, pedig minden létező fórumon beharangozták a versenyt. Összesen hét csapat - tehát 14 informatikus hallgató - nevezett be.

A szerénynek mondható részvétel egyik fő oka Krasznay szerint "a magyar egyetemisták egy klasszikus betegsége: egyszerűen nem bíznak magukban, félnek a megmérettetéstől és nem érzik úgy, hogy a tudásuk kellően alapos".

A másik fő ok a szervező szerint az, hogy "sokan csak melegedőnek tekintik az egyetemet és túlságosan lusták" - mondta Krasznay Csaba.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×