Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.15
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az MSZMP-s és III/III-as évek is beszámítanak a köztisztviselői munkaviszonyba

A törvény munkaviszonynak ismeri el a rendszerváltozás előtti időkben az MSZMP-ben vagy egyéb pártszervezeteknél töltött munkaidőt, de a III/III-as csoportfőnökségnél hivatásos tevékenységet folytatók munkáját is, mivel az akkori jogrend szerint tevékenységük legitim volt, ráadásul beszámíthatóak a köztisztviselői munkaidőbe is - mondta az InfoRádiónak az ELTE munkajogi és szociális tanszékvezetője, Kolonnai Csilla.

Beleszámítható-e Szűcs Erikai munkaügyi és szociális miniszter munkaviszonyába a Kádár-rendszerben főállású pártmunkásként végzett munkája is, és így jár-e neki a 3,8 millió forint jubileumi köztisztviselői jutalom? - kérdezte az InfoRádió riportere InfoRádiónak az ELTE szociális- és munkajogi tanszékvezetőjét.

Kolonnai Csilla válaszában kifejtette: igen, az ilyen, rendszerváltás előtti tevékenység beszámít a köztisztviselői munkaviszonyba. Viszont ezeket a rendszerváltás után sem közalkalmazotti, sem köztisztviselői munkaviszonynak nem lehetett minősíteni, így ma magánmunkaviszonynak minősülnek, ahogy a mai pártokkal, szakszervezetekkel fenntartott munkaviszony is.

Ugyanakkor hiába magánmunkaviszony az ilyen munka ma, a rendszerváltás előtti párttevékenységet be lehet számítani a köztisztviselői munkaviszonyba, így a jutalmak elosztásánál is figyelembe veendő. Ráadásul lényegében ugyanez áll a szocialista rendszer belső elhárításában, a III/III-as főcsoportfőnökségnél végzett munkára is.

Kolonnai Csilla szerint az ezzel ellentétes jogalkotói ötleteket az Alkotmánybíróság biztosan alkotmányellenesnek nyilvánította volna. Sosem merült fel, hogy ha valaki az akkori jogrend szerint legitim módon végigdolgozott egy bizonyos időt, akkor azt a jelenlegi munkaviszonyával, szociális jogaival kapcsolatban ne ismernék el - szögezte le.

Az ELTE szociális- és munkajogi tanszékvezetője hozzátette: akinek ez szúrja a szemét, annak Antal Józsefet lehet idézni: "tetszettek volna forradalmat csinálni".

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×