Infostart.hu
eur:
385.98
usd:
332.56
bux:
120899.91
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Gyurcsány egykori minisztere is az előrehozott választás híve

Az első Gyurcsány-kormány egykori minisztere, Bozóki András is támogatná az előrehozott választásokat vagy egy nagykoalíció felállítását. A baloldali értelmiségiek azonban többségükben nem állnak ki emellett, bár határozottan a kormány mellett sem. Miért nem része a magyar szokásjognak az előrehozott választás? És hogyan tehető azzá? A többi mellett erről kérdeztük Csizmadia Ervint, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatóját.

A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója a hvg.hu-n hétfőn megjelenő elemzésében azt írja, hogy az előrehozott választás nem egyedi ügy és nem pusztán az MSZP-Fidesz küzdelem része. Jóval több annál.

Csizmadia Ervin az InfoRádiónak azt mondta: Európában az előrehozott választás a politikai verseny és a szokásjog része, de Magyarországon egyelőre még csak tanuljuk, hogy mit kezdjünk vele. Nálunk is többször felmerült ugyan - elsőként a '90-es évek elején, az Antall-kormány idején, de az ellenzéknek akkor sem sikerült megvalósítania -, mostanáig mégis úgy tekintünk rá, mint ami a magyar szokásoktól idegen.

A politikai elemző ugyanakkor rámutat arra: a demokratikus szokásjog valami olyasmi, amit egyszer el kell kezdeni. Azaz a törvények önmagukban nem garantálják, de ha egyszer megteremtődik az alapja, később is kivitelezhető. Ez Nyugat-Európában már megtörtént, Magyarországon azonban még nem.

A folyamatot szerinte az segítené, ha a közélet megmozdulna, ha az értelmiség az ügy élére állna. Rámutatott arra: bár az elmúlt években a baloldali és liberális értelmiség nem állt ki egyértelműen a kormány mellett, ellene sem, azaz csendben maradt. Nem beszélt arról, hogy milyen kételyek vannak benne. Egyedül Hajós András állt ki nyíltan egy televíziós műsorban 2006 szeptemberében, és szólította fel lemondásra a miniszterelnököt, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után.

A háttérben, magánbeszélgetések keretében természetesen sokan bírálják a kormányt - mutatott rá Csizmadia Ervin.

A nyílt beszéd hiánya az elemző szerint elszegényíti a nyilvánosság funkcióját. Mint mondta, az előrehozott választás sosem került be a magyar szokásjogba, ha a mindenkori kormány mellett álló emberek nem foglalnak állás saját kormányukkal szemben.

Bozóki András kiáll

Az első Gyurcsány-kabinet egyik minisztere szerint ugyanakkor előrehozott választás útján vagy egy látens nagykoalíció formájában egy új kormánynak kellene kezelnie a mostani válságot. Bozóki András, a Közép-európai Egyetem tanára az InfoRádiónak azt mondta: könnyen lehet, hogy egy súlyosan elveszített európai parlamenti választás után a szocialisták miniszterelnököt váltanak.

Bozóki András kifogásolta, hogy a kormányfő mindig csak az aznapi csatát akarja megnyerni, hogy csak a mára, a holnapra köt koalíciókat, és nem gondolkodik azon: mi lesz az országgal egy év múlva. Emiatt már el kell gondolkodni azon, milyen kormánykoalíció vezethetné ki az országot a válságból. Ez lehetne egy előrehozott választás keretében megválasztott kabinet vagy egy nagykoalíciós, szakértői kormány.

Az egykori miniszter arra nem számít, hogy a kormány már az európai parlamenti választások előtt megbukna, de szerinte egy rossz választási eredmény - például, ha legfeljebb 5 szocialista képviselő jut mandátumhoz, miközben Magyarországnak 22 helyet biztosít az EP - elindíthat egy olyan lavinát, mint amilyen 2004-ben Medgyessy Péter lemondtatásához vezetett.

Bozóki András elképzelhetőnek tartja, hogy egy elveszített választás után azt fogják érezni a szocialisták: Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége egyenes út ahhoz, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerezzen a parlamentben 2010-ben. Ebben az esetben pedig azt gondolhatják, hogy a jelenlegi miniszterelnöknél bárki jobb lehet.

Éppen ezért, ha a júniusi megmérettetés nem a kívánt eredményt hozza az MSZP számára, nem az előrehozott választásba menekül majd a jelenlegi kormánypárt, hanem miniszterelnököt cserél - véli Bozóki András.

Rámutatott ugyanakkor arra is: egy esetleges előrehozott választás már nem csak az MSZP-n múlik, elképzelhető, hogy valamelyik kis párt terjeszti elő a javaslatot, hogy így szerezze vissza a választók bizalmát, maga a kezdeményezés ugyanis százalékokat jelenthet az adott párnak.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×