Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A tárcák nem tudják, honnan vonjanak el milliárdokat

Az InfoRádió által megkérdezett minisztériumok többsége nem tudja, hogy mely területéről vonjon el pénzt; azok után, hogy a kormányszóvivő bejelentette: 60 milliárd forintot zárol a kabinet a tárcák működési költségvetéséből. A legtöbb miniszter a következő kormányülésig dönt, ám az önkormányzati tárcavezető már most tudja a megoldást.

Az InfoRádió több minisztériumot is megkeresett, miután a kormányszóvivő vasárnap bejelentette: a kabinet 60 milliárd forintot zárol a tárcák büdzséjéből. Daróczi Dávid szerint az elvonás nem lesz egyenlő arányú.

Arról, hogy kinek mennyit kell zárolnia, nem lehet tudni. A legtöbben elzárkóztak a nyilatkozattételtől, és azt mondták, éppen most változtatnak előirányzataikon, zajlanak erről az egyeztetések.

Az önkormányzati miniszter azonban már tudja, miképpen spóroljon: Gyenesei István tárcája a fejlesztések késleltetésével, átütemezésével ér el majd megtakarítást.

Az InfoRádió úgy tudja, Gyurcsány Ferenc kormányfő azt mondta az önkormányzati miniszternek, hogy 3 milliárd forintot kell megtakarítania.

A minisztériumoknak az e heti kormányülésen kell bemutatni a megtakarításhoz szükséges tételes vállalásaikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×