Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Ezren emlékeztek Cozmára a Veszprém Aréna előtt

Vasárnap este fél hétkor már körülbelül ezer ember állt a Veszprém Aréna előtt, ahová szurkolók csendes megemlékezést szerveztek. Fiatalok, idősek, nők, férfiak vegyesen érkeztek, a többség nyakában Veszprém-sállal jött el, sokak szemében könny csillogott.

A szakadó havas esőben fél hét körül már nemcsak a szurkolók tömege gyülekezett, de körülbelül 40-50 fővel és egy nagy árpádsávos zászlót hozva felsorakozott a helyszínen a Magyar Gárda is.

Az épület előtt először Hunyadfalvy Ákos, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának társadalmi elnöke ismertette a két kórházban fekvő játékos állapotát, majd önmérsékletre szólította fel az egybegyűlteket.

Az utána következő felszólalónak, Debreczenyi Jánosnak (Fidesz-KDNP), a város polgármesterének felszólalását folyamatos füttyök és bekiabálások szakították meg, miután azt mondta, hogy az elkövetők is magyar állampolgárok, és a rendőrségre, illetve az ügyészségre kell bízni elfogásukat.

Végül Mocsai Lajos, a csapat edzője beszélt elfúló hangon Marian Cozmáról, a játékostársak lelkiállapotáról és arról a szinte megoldhatatlan feladatról, amely a Veszprém előtt áll, hiszen a kézilabdázókra még fontos meccsek várnak.

A megemlékezés végén többen is mécsest gyújtottak, több szurkoló pedig már a jövőt is előrevetítve feltette a kérdést, hogy mi lesz a klubjukkal, hiszen a játékosok feltehetően nincsenek olyan lelkiállapotban, hogy tétmérkőzéseket vívjanak.

A megemlékezés résztvevői arról is aggódva beszéltek, mi lesz akkor, ha elterjed a híre, hogy a csapatukban játszó három külföldi kézilabdázót is megtámadtak, akik közül az egyiket halálra is késeltek.

A jövőben ki akar majd a KEK címvédőjéhez igazolni? - tették fel a kérdést az egybegyűltek.

Az MTI helyszíni tudósítóinak beszámolói szerint szinte egész Veszprém a hajnalban meggyilkolt Marian Cozmát gyászolja. A városban járva mindenütt a csapat sálát és mezét viselő fiatalokba ütközik az ember, és a taxisofőrtől a bolti eladóig mindenki a hajnali tragédiáról beszél, amelynek során a csapat román játékosa életét vesztette.

A szurkolók egész nap folyamatosan érkeztek a Patrióta Lokál (más néven Skorpió) nevű szórakozóhelyhez, amely előtt meghalt Marian Cozma és súlyos sérüléseket szerzett Ivan Pesic és Zarko Sesum.

A mécsesekkel és a virágokkal érkező szurkolók között a legkülönfélébb történetek keringtek arról, hogyan és miért következett be az értelmetlen tragédia. Volt, aki egyszerű verekedésnek gondolja az esetet, de a többség szemében tartja magát az a verzió, hogy a város éjszakai életének egyik ismert figurájával keverték össze Cosmát, akit így tévedésből ölték meg. A többség azt a hivatalosan meg nem erősített hírt fogadta el, amely szerint a támadók állítólag a közeli településről, Enyingről érkeztek.

Fél nyolc után a tömeg lassan elindult haza, a megemlékezés szakadó havas esőben, s egyre fokozódó erejű szélben ért véget.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×