A választók nagyjából 5-6 hónap emlékezettel bírnak a politikában akkor, amikor a politika érdekes.

Ez jelentheti azt is, hogy elfelejtik, mit mondtak egy választási kampányban vagy az után, 2-3 éve?

Hogyne. Ha most végezne egy közvélemény-kutatást arról, hogy ki mit ígért, az embereknek fogalmuk sem lenne.

El lehet felejteni az őszödi beszédet?

Persze. Szerintem a tévedés abban van, hogy úgy gondolják: az emberek életének tengelyében a politika áll. De ez nincs így. Más, sokkal fontosabb témák foglalkoztatják az embereket, ezek periférián mozgó információk, amelyek részben nem is tudatosulnak olyan mértékben, mint ahogy azt feltételezik, részben pedig nem ezen múlik az életük.

De hogy viszonyul a hétköznapi ember ahhoz, amikor a miniszterelnök Gyurcsány Ferenc 2009. február 3-án egy rádióinterjúban úgy fogalmaz: "a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, nem jó, ha az ember háta mögött összesúgnak és összenevetnek, hogy ez az ember hazudik".

Kétféleképpen reagálnak erre az emberek, vannak, akik megütköznek ezen, és vannak, akik azt mondják: igen, igaza van. Ez jellemző az ország állapotára. Két teljesen különböző tábor van, de van egy harmadik is, amely részben nem szerez tudomást az egészről, részben nem érdekli a téma.

Megfordítom a kérdést. Ön Orbán Viktor közvetlen munkatársa volt 1998 és 2002 között. Ha önök bármit olyasmit csináltak volna, amit a szocialista kormány tett az elmúlt 6-7 évben, milyen következménye lett volna ennek a választók körében?

Valószínűleg elég tragikus. Magyarországon legalább két erkölcs működik. Azok, akik a jobboldal mögött állnak, azoknak az erkölcse biztosan nem viseli ezt. A baloldali erkölcsben gyakran - hiszen erre épült a szocializmus elgondolása - a cél szentesíti az eszközt. Én személy szerint ezt nem szeretem. Természetesen nincs olyan politikus, aki mindig igazat mond, mint ahogy ilyen ember sincs, de ebből nem következik, hogy kifejezetten hazudni kell, de az sem, hogy az egy jó politika, hogy állandóan kétségbe vonják, hogy a másik igazat mond-e. Nagyon nehéz kérdés, de azt gondolom, hogy a felületről beszélünk, és éppen ez a célja az ilyen típusú kommunikációnak, hogy a felülettel foglalkozzunk, ne a valódi problémákkal.