Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Orbán a kormány elmozdítása érdekében összefogna Fodorral

Orbán Viktor szerint a kormány elmozdítása és új választások kiírása érdekében kellene összefogni, és ebben számít az SZDSZ támogatására is. A Fidesz elnöke így válaszolt csütörtökön Fodor Gábor liberális pártelnöknek, aki korábban pártok közötti megállapodást javasolt Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek küldött levelében.

Fodor Gábor keddi nyílt levelében Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, az MSZP elnökétől azt kérte, hogy a programhirdetések helyét vegye át a megvalósítás a kormányzati politikában, míg a Fidesz elnökének azt javasolta, tegyen le az előre hozott választások követeléséről. Az SZDSZ elnöke azért írt levelet, mert szerinte a válsághelyzet miatt le kell zárni a konfliktusok korszakát: Magyarországnak cselekvőképes kormányra és felelős ellenzékre van szüksége.

Orbán Viktor válaszlevében azzal egyetértett, hogy ma Magyarországon összefogásra van szükség, a Fidesz azonban, mint írta, egy hibás kormányzati politikával szemben, az emberekkel akar összefogni.

Úgy fogalmazott: az Országgyűlés ellenzéki pártjai eddig nem tudtak együttesen fellépni a "válságot félrekezelő kormány elmozdítása" és új választás kiírása érdekében. "Töretlenül bízunk abban, hogy végül minden politikai erő belátja: az ország érdekei előbbre valóak a pártérdekeknél. Ebben számítunk az SZDSZ, és személyesen az Ön támogatására is" - írta Fodor Gábornak.

A Fidesz elnöke szerint ugyanis a válság eredményes kezeléséhez új kezdetre, új politikára, valós társadalmi felhatalmazásra van szükség, ennek előfeltétele pedig új országgyűlési választások kiírása, lehetőleg az európai parlamenti választással egy időben.

A Fidesz megítélése szerint a gazdasági válság Magyarországot megrendítő hatásának oka a kormánnyal és a kormányzati politikával szemben fennálló súlyos bizalmi és hitelességi válság - írta Orbán Viktor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×