Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Az OÉT támogatja a nemzeti megállapodást

Nemzeti megállapodást szorgalmazott Gyurcsány Ferenc az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tagjaival csütörtökön tartott konzultáción, a javaslatot mind a munkáltatók, mind a munkavállalók támogatják. Az ülés után a kormányfő bejelentette azt is, hogy következő hónapokban létrejöhet a Közérdekvédelmi Hivatal.

A kormányfő kérdésre válaszolva elmondta: a kormány első körben már megtárgyalta, és támogatta az igazságügyi miniszter a közérdekvédelem új rendszerének kiépítését célzó előterjesztését.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a következő hetekben elkészül a részletes javaslat, a hivatal felállítására és az ezzel párhuzamosan teendő lépésekre a következő hónapokban sor kerülhet.

Szembe kell menni azzal, hogy ma Magyarországon magas a hétköznapi hivatali korrupció szintje - szögezte le a kormányfő. Gyurcsány Ferenc elmondta: a tervezett változtatások célja, hogy a "csalárd összejátszás", a korrupció, a hivatali visszaélés ne maradjon feltáratlanul és büntetlenül.

Igen a nemzeti megállapodásra

Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók támogatják a miniszterelnök által javasolt nemzeti megállapodást, amely a következő 3-4 évre szóló társadalmi-gazdasági megegyezést jelentene - jelentette ki Nagy Tamás az OÉT munkaadói, valamint Borsik János a munkavállalói oldalának nevében.

A beszélgetésen mind a három oldal felismerte, hogy új idők járnak, a világban paradigmaváltás lesz, sok tabu eltűnik, és Magyarország fejlődéséhez új gondolatokat kell kitalálni - mondta Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.

Hozzátette: "fontos lélektani küszöböt léptünk át, hiszen mindhárom fél kész az eddigi stratégiáját feladni, és együttesen cselekedni".

Ez a munka nemcsak a kormányra és a szűken vett politikai elitre tartozik, azaz nem MSZP-Fidesz paktum kell, hanem rendkívül széles társadalmi alapon nyugvó megállapodásra van szükség - hangsúlyozta Nagy Tamás.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a nemzeti megállapodás tervét támogatva azt emelte ki, hogy "az emberek szeretnék tervezni saját jövőjüket, ezért a tudott rossz inkább elfogadható számukra, mint a bizonytalanság, hogy nem tudják, meddig működik a cégük, hogyan alakul a törlesztő részletük".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×