Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Csaba László: Most sem lesz semmi a nekifutásból

Túlzóak azok a becslések, amelyek 3-4 százalékos gazdasági visszaesést prognosztizálnak 2009-2010-re - véli Csaba László közgazdász. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: kevés az esélye annak, hogy a kormány megvalósítja a költségvetési kiadások tervezett, 250 milliárd forintos csökkentését. A Közép-európai Egyetem tanára arról is beszélt, hogy rövid távú gazdaságpolitikai megfontolások érdekében nem lehet adócsökkentést végrehajtani.

Hiteltelen a kormány felvetése: ahogy az elmúlt években, a nagy "nekifutásból" minden bizonnyal most sem lesz semmi - mondta Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában a miniszterelnök szavaira reagálva, aki hétfőn közölte, hogy a kabinet jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni.

A Közép-európai Egyetemi tanára hozzátette: nehezen tudja elképzelni, hogy az adóátrendezéshez a kormány támogatást tudna szerezni. A szakértő megjegyezte: az adó a gazdaságpolitika leginkább politikai eleme, így volt ez az elmúlt ötszáz évben is.

A munkát terhelő adók és járulékok csökkentését más adónemek rovására a költségvetés kiadási oldalának csökkentésével kell társítani, ez utóbbi azonban az ellátások szűkítését eredményezi. Egy olyan népszavazás után, ami nyilvánvalóvá tette, hogy az emberek ezt nem akarják, a lépés nem tűnik reálisnak - magyarázta a közgazdász.

Csaba László szerint ilyen döntésekhez csak akkor lehet támogatást szerezni, ha azok valamilyen transzcendens cél - például az euró bevezetése vagy a gyors gazdasági növekedés megteremtése - érdekében születnek. "Azt, hogy adótechnikai, vagy rövid távú gazdaságpolitikai megfontolások miatt valamelyik csoport azt mondaná, hogy az eddig neki juttatott jövedelemről lemond, nem tartom elképzelhetőnek" - fűzte hozzá.

Kinek kell csinálnia, milyen felhatalmazás alapján, milyen határidővel és milyen cél érdekében - ezekre a kérdésekre kell válaszolni. Ha nincs alanya a változtatásoknak, mitől történne bármi másképp, mint az elmúlt hét évben - mondta Csaba László.

Rosszabbra számítanak

A közgazdász nem tartja valószínűnek, hogy beigazolódnak azok a szakértői becslések, amelyek 3-4 százalékos gazdasági visszaesést prognosztizálnak az idei és a jövő évre. Hozzátette: a jól megválasztott bázishoz képest minden eredmény előrelépésnek tűnhet, ezért akarta a Nemzetközi Valutaalap, hogy a magyar kormányzat borúlátóbb előrejelzésekre alapozza a 2009-es költségvetést.

A magyar gazdaság nem mozog szorosan együtt a világgazdasággal, így nem jellemző, hogy ha Amerikában egy százalékos a visszaesés, akkor itt három. Ennek következtében a részpiacokon nem olyan rossz a helyzet, hiszen a tudományigényes termékek, az alkatrészek kereslete kevésbé konjunktúraérzékeny, mint a tömegáruké. Emiatt a kilencvenes évektől kezdve az ország exportteljesítménye jobb volt, mint amire a Pénzügyminisztérium számított - magyarázta Csaba László, aki szerint ez most sem kizárt.

Véghez lehetne ugyan vinni egy 1 százalékos kiadáscsökkentést, ám elég kicsi rá az esély, hiszen "nem véletlen, hogy a költségvetés olyan, amilyen" - mondta a közgazdász. "Ha valakinek egyszer odaígérték, legyen az óvónő, múzeum, rendőrség, árvízvédelem, azt az összeget magának fogja követelni. Nem kell ahhoz reptéri vagy vasúti dolgozónak lenni, hogy ez a gondolat valakiben felmerüljön" - fűzte hozzá Csaba László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×