Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.82
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Bedobta a törölközőt az izlandi kormány

Bejelentette kormányának azonnali lemondását Geir Haarde izlandi miniszterelnök. A döntés oka, hogy a kabinet a mélyülő pénzügyi válság nyomán népszerűtlenné vált.

A kormányfő az egész hétvégét a szociáldemokrata párt vezetőjével, Ingibjörg Sólrún Gísladóttir külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokra szánta, hogy megbeszélje vele a kormánykoalíció jövőjét. (A miniszterelnök jobbközép Függetlenségi Pártja a Szociáldemokrata Szövetséggel osztozott a hatalmon 2007 májusa óta.)

Haarde közölte hétfőn reykjavíki sajtóértekezletén: nem tudta elfogadni a koalíciós partner azon követelését, hogy adja át a kormányfői posztot a jelöltjüknek.

A lakosság tiltakozó akcióinak hatására Geir Haarde már pénteken bejelentette, hogy előrehozott választásokat rendeznek az országban május 9-én, és megromlott egészségi állapotára hivatkozva jelezte, hogy ő maga nem indul újra. Ez azonban nem hűtötte le a négy hónapja tartó válság hatására felhevült kedélyeket: mintegy ötezer ember tüntetett szombaton is, követelve a kormány azonnali lemondását.

A 320 ezer lakosú sziget, amely 2007-ben még a világ egyik leggazdagabb országa volt, túlméretezett bankszektorára alapozta virágzását az utóbbi időkben. A nemzetközi pénzügyi válság hatására, a világméretű hitelválság következményeként ősszel összeomlott pénzügyi rendszere. A sziget számos lakosa elvesztette állását és a bankokban elhelyezett megtakarításait.

Egy múlt pénteki közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a kormánykoalíció népszerűségi indexe mélypontra süllyedt, miközben az ellenzéki Baloldal-Zöld Párt előretört.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×