Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
322.91
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Képgaléria: felborult egy rendőrautó

Hárman szenvedtek könnyű sérülést, amikor szolgálat ellátás közben felborult egy rendőrautó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányon.

Szombaton délután Szakoly felől megkülönböztető fény-és hangjelzést használva Balkány központja felé haladt egy rendőrségi autó, amikor kanyart követően a sáros padkára hajtva megcsúszott - olvasható a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

A járművezető hiába igyekezett korrigálni a gépkocsi mozgását, a padkára sodródott, és két egymás mellett lévő ház kerítésének ütközött, miközben két gázcsonkot is megrongált, majd a betonlábazatban megakadva tetőre borult.

Az autóban tartózkodó három sérültet a mentők elsősegélyben részesítették, közülük kettőt kórházba szállítottak.

A robbanásveszély megakadályozása érdekében szükségessé vált a környék lakóházainak áramtalanítása is. A helyszínelést követően a szakolyi és balkányi tűzoltók közösen letolták az úttestről a megrongálódott gépjárművet.

Az anyagi kár több millió forint. A rendőrség eljárást indított a körülmények tisztázására.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×