Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.48
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ismét bankrablás volt Budapesten - képek

Egy férfi kirabolt egy bankfiókot Budapesten, a XI. kerületben - tudta meg az InfoRádió. A tettes lőfegyverrel kényszerített ki készpénzt a pénzintézet alkalmazottaiból, majd gyalog menekült el a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádióban elmondta: az eset péntek délelőtt, nem sokkal 10 óra után történt. Egy fiatal férfi sétált be a pénzintézetbe, ahol az alkalmazottakat feltehetőleg lőfegyverrel fenyegette meg. Miután megkapta a követelt pénzt, a Vegyész utca irányába távozott.

Az eset során lövés nem dördült el, senki sem sérült meg - közölte Kormos Endre, aki hozzátette azt is: egyelőre nem lehet tudni, hogy a rabló mekkora összeget vitt magával.

A helyszínelés még tart, a Fehérvári út környékén fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani.

A BRFK sajtóügyeletese azt is elmondta, hogy a rendőrség viszgálja, lehet-e összefüggés az óbudai bankrablás és a mostani eset között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×