Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.75
bux:
147576.98
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: a lakosságnak nem lehet gázellátási gondja

Gyurcsány Ferenc azért kérte szerda reggel az energiaügyekért felelős minisztertől, hogy intézkedjen a stratégiai gáztartalékok felszabadításáról, hogy műszaki-technikai probléma esetén se következhessen be olyan helyzet, amelyben a lakosságnak vagy közüzemnek gázellátási gondja van. A miniszterelnök erről az MR1-Kossuth Rádió déli hírműsorában beszélt.

A kormányfő elmondta azt is, hogy Magyarország Európában a harmadik-negyedik helyet foglalja el a tárolt gáz mennyiségét illetően. Hozzátette: most összesen napi 70 millió köbméter körüli gázmennyiségre van szüksége az országnak, amit nagyjából fedezni tudnak, de a probléma az, hogy egy időben mennyit lehet kivenni a tartalékokból.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: ezek műszaki és nem mennyiségi problémák. A lakosságnak és a közüzemeknek nagyjából 40 millió köbméter gázra van szükségük naponta, ezt reményeink szerint a legrosszabb esetben is tudjuk biztosítani - jelentette ki.

Kitért arra, hogy a lakosság számára akár tavaszig elegendőek a meglévő készletek. Hangsúlyozta ugyanakkor: az is feladatuk, hogy az üzemeknek tudjanak gázt adni, mert akkor lehet dolgozni, akkor van munka, akkor van bér.

Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzésében is a gázvitával foglalkozott. Felidézte, hogy évekkel ezelőtt a politikai szereplők sokat vitatkoztak arról, kell-e ennyi tartaléktároló. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi ellenzék nem támogatta a kormányt, hogy tározókat építsen, és annak költségeit megjelenítse az árakban is.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint az európai együttműködés a jóhiszemű partnerségre épül, amelybe nehezen fér bele, hogy több ország polgárai attól félnek, mikor hűl ki lakásuk, mikor áll le a vállalat, ahol dolgoznak. Mi közük van nekik Moszkva és Kijev vitájához? - tette fel a kérdést.

A kormányfő úgy látja, mindegy, hogy Oroszországnak, vagy Ukrajnának van igaza, elfogadhatatlan, hogy a vitájuk ennyi országra kihat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Továbbra is csúszik a Harmat Liget lakópark kivitelezése, amelynek generálkivitelezője, a Bayer Construct augusztus végén csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. A Carion Befektetési Alapkezelő vásárlóknak küldött tájékoztatása szerint a beruházó és a vagyonfelügyelő egyelőre nem jutott dűlőre a folytatás jogi és pénzügyi feltételeiről, ami miatt a használatbavételi engedélyek kérelmezése várhatóan decemberre tolódik. A fejlesztő folyamatosan tárgyal a helyzet rendezéséről, és a korábbi alvállalkozók is készen állnak a munkálatok befejezésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×