Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
322.18
bux:
148167.24
2026. november 4. szerda Károly

Több gyógyszertár zárhat be idén

Több kis forgalmú gyógyszertár zárhat be idén a 2008-as évhez képest - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke. Hankó Zoltán szerint a gyógyszertárak a tavalyinál nagyobb támogatásra szorulnak.

Növekvő ütemben zártak be gyógyszertárak 2008 második felében, és azok a tartalékok, amelyek a gyógyszertári vállalkozásoknál korábban megvoltak, az előző két évben kimerültek, így több gyógyszertár fog valószínűleg bezárni 2009-ben is - figyelmeztetett Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke.

Mint kifejtette, a nagy forgalmú gyógyszertárak által a törvény szerint fizetendő szolidaritási adó összege éves szinten 130 millió forintot tesz ki, a kis forgalmú gyógyszertárak által igényelt és nekik kiutalt támogatások összege pedig havonta 70 millió forintot emésztett fel. Ez a szolidaritási adó a gyógyszertáraknak nyújtandó támogatásnak csak egy részét jelenti. Az éves 130 millió és a havi 70 millió nem áll arányban egymással, azaz az állam kiegészíti a támogatásokat - közölte.

"Már 2007-ben is jeleztük, hogy komoly problémákkal küzd az ágazat, ezek 2008-ban súlyosbodtak, és arra számítok, hogy 2009-ben hasonlók lesznek a nehézségek" - jegyezte meg Hankó Zoltán.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×