Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.36
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Uniós segítséget kért a Budapest Airport

A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a munkaügyi főfelügyelőséghez fordult, mert úgy tudja: a Budapest Airport negyven görög munkavállaló kiképzését kezdte meg, annak érdekében, hogy sztrájktörőként alkalmazza őket a ferihegyi reptéren. A Budapest Airport szóvivője, Szollár Domokos megerősítette, hogy a cég azonnali hatállyal biztonsági ellenőröket alkalmaz Európai Unió más országaiból.

A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a munkaügyi főfelügyelőséghez fordult, mert úgy tudja: a Budapest Airport negyven görög munkavállaló kiképzését kezdte meg, annak érdekében, hogy sztrájktörőként alkalmazza őket a ferihegyi reptéren. Palkovics Imre bejelentette: a görög szakszervezeteket és a Közlekedési Szakszervezetek Európai Szövetségéz is tájékoztatta a külföldi sztrájktörőkről.

Korábban a Ferihegyi Sztrájkbizottság vezetője azt mondta: a dolgozók 90 százaléka nem vette fel a munkát. Kovács Zoltán az InfoRádióban úgy fogalmazott: a Budapest Aiport navigáció nélkül üzemelteti a repülőteret; így a pilóták saját felelősségükre repülnek.

A Budapest Airport szóvivője, Szollár Domokos közleményben megerősítette, hogy a cég azonnali hatállyal biztonsági ellenőröket alkalmaz Európai Unió más országaiból, hogy csökkentse a repülőtér és a légitársaságok további kárait, és javítson az utasok rendkívül nehéz helyzetén. A döntés négy nappal a sztrájk megkezdése után, a közelgő karácsonyi ünnepek hatására született meg - teszi hozzá.

Az uniós ellenőrök rendelkeznek minden EU-s és magyar jogosítvánnyal. Az utasbiztonsági ellenőrök várhatóan kedden állnak munkába, feltéve, hogy a sztrájk folytatódik.

A Budapest Airport az ellenőröket határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazza egészen addig, amíg azt a forgalmi helyzet megköveteli. Ezzel a lépéssel a BA minimalizálni kívánja a légitársaságokat és utasokat, valamint a magyar gazdaságot ért károkat - áll a Budapest Airport közleményében.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×