Infostart.hu
eur:
361.4
usd:
311.59
bux:
131217.88
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Nagyon nehéz nap Ferihegyen

Hosszú sorok torlódtak fel a ferihegyi repülőtéren reggelre, délig 22 induló járat közlekedik menetrend szerint, várhatón jelentős késéssel - mondta el a Budapest Airport szóvivője. A Lufthansa már törölte az egyik járatát.

Szollár Domokos az InfoRádióban közölte: 22 induló és 21 érkező járat lesz délig, utóbbiak várhatóan időben szállnak le, az indulásoknál azonban jelentős késésekre kell számítani.

A szóvivő hozzátette: két biztonsági csatorna van nyitva, nagyon lassan halad a forgalom. Úgy fogalmazott: nagyon nehéz nap elé néznek, a jelentős késések biztosra vehetők, de járattörlések is könnyen előfordulhatnak.

Azt tanácsolta az utasoknak, hogy folyamatosan tájékozódjanak a fejleményekről, és időben menjenek ki a repülőtérre. Részletes információk a www.bud.hu honlapon is megtalálhatók.

A Lufthansa már törölte az egyik járatát, a Malév pedig még csütörtökön döntött hat pénteki jártanának törléséről.

A távirati iroda tudósítója szerint szinte teljesen megtelt utasokkal a 2B terminál, utasbiztonsági kapuk csak itt működnek. Az utasok valószínűleg megfogadták a légitársaságok tanácsait és jóval az indulás előtt kiértek a reptérre.

A privatizáció a hibás?

A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete sztrájkbizottságának elnöke szerint az elhibázott privatizáció vezetett a jelenlegi helyzethez Ferihegyen. Kovács Zoltán elmondta: a tulajdonos alkalmatlanságát bizonyítja a Budapest Airport tavalyi, 5 milliárdot meghaladó vesztesége is.

Ezzel összefüggésben Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője közölte: a cég tavalyi üzemi eredménye meghaladta a 8 milliárd forintot, a mérleg szerinti veszteséget a BA megvásárláshoz felvett hitelek kamatai okozzák. A cég tehát eredményesen működik - hangsúlyozta, megemlítve, hogy a kamatterhek a következő években emelkedni fognak.

A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet szerda reggeltől hirdetett általános és határozatlan idejű sztrájkot, miután nem tudott megállapodni a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezetésével.

Az érdekképviseletek egyebek között a BA átalakításának leállítását, a létszám megtartását és új kollektív szerződést követelnek. A BA irreálisnak tartja a szakszervezeti követeléseket, és nem adja fel az átalakítási terveit. Péntekig a felek nem egyeztettek, mivel a BA jelezte: csak akkor ül le tárgyalni, ha a szakszervezetek felfüggesztik a sztrájkot.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

A nettó 546 ezer forintos átlagbérnél az ország harmada keres jobban, a magyarok kétharmada rosszabbul. Erre is felhívta a figyelmet a KSH legfrissebb keresetadatai mentén Hornyák József, a Portfolio elemzője, aki szerint ezért érdemes figyelni a medián bért is: az nettó 432 ezer forint, ennél a magyarok fele keres többet, a fele kevesebbet. Az éves növekmény kulcsa az adókedvezmény volt.

Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Magyar Péter „barátok között van” – ezzel indította a két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóját Donald Tusk. A lengyel kormányfő jelezte: örömmel vennék, ha a következő visegrádi csúcstalálkozót Budapesten szerveznék meg. Tusk szerint Lengyelország kész együttműködni Magyarországgal, akár közös beruházásokon keresztül is, hogy a térség országai csökkenteni tudják orosz energiafüggőségüket.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×