Infostart.hu
eur:
353.91
usd:
306.2
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Magyarország már halott lenne Sarkozy közbenjárása nélkül?

A Fidesz szerint a Nemzetközi Valutaalap is egyetért azzal, hogy az elmúlt hat év rossz gazdaságpolitikája miatt fenyegette államcsőd Magyarországot. A párt alelnöke azután beszélt erről, hogy találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztályának munkatársával. A Fidesz november 16-a óta követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a kormány és az IMF közötti megállapodást a készenléti hitelcsomagról, a Magyarországról szóló titkos szakértői jelentésekkel együtt.

A Fidesz alelnöke szerint a magyar gazdasági helyzet nem két hét alatt lett ilyen, ehhez évek "munkája" kellett. Varga Mihály csütörtökön találkozott James Morsinggal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztályának munkatársával, aki a szervezet által nyújtott hitellel kapcsolatban vizsgálódott Budapesten.

Varga Mihály elmondta: amit ebből a konzultációból leszűrt, és amit az IMF képviselője sem cáfolt, hogy a mai helyzethez az elmúlt hat év rossz gazdaságpolitikája vezetett. Magyarország azért sebezhetőbb, azért van mélyebb válságban, mint a szomszéd országok, és azért kellett egyedüliként az IMF-hitelhez folyamodnia, mert a gazdaságpolitika idejuttatta az országot.

Sarkozy és az EU - Magyarország megmentői

Varga Mihály közölte: a kormány önmagában nem tudta elhárítani a válság hatásait, Magyarországot pedig egyértelműen államcsőd fenyegette. Ennek alátámasztására a politikus idézett a prágai Reflex hetilap szerkesztősége által ismertetett beszélgetés jegyzőkönyvéből, ami október 31-én folyt Nicolas Sarkozy francia elnök és Mirek Topolánek cseh kormányfő között.

Mirek Topolánek a Reflex szerint Sarkozynek ezt mondta: "Örülök, hogy az Európai Unió megállapodott a pénzügyi válság megoldásában, ám oda kell figyelnünk a szabályokra, a helyzet sok országban nem egyszerű, Magyarország a csomag nélkül halott lenne". Sarkozy így válaszolt: "Pontosan, ez az Európai Unió érdeme. A Nemzetközi Valutaalap 22 milliárdot keresett, nekem hétmilliárdot kellett találnom a költségvetésben. Magyarországon azonban már nem tudtak fizetni, összeomlóban voltak, ez sürgős volt."

A teljes beszélgetés szövege francia nyelven olvasható itt.

A Fidesz szerint a hitel csak átmenetileg oldotta meg a problémákat, ha nem lesz gazdaságpolitikai fordulat, újra ilyen helyzetbe kerülhet Magyarország. Varga Mihály megismételte: a jegybanki alapkamat csökkentésére és adómérséklésre van szükség.

A szerződés nem került nyilvánosságra


A nemzetközi közösségtől várható 20 milliárd eurós hitelkeretért cserébe több lényeges gazdaságpolitikai és pénzügyi vállalást tett, illetve törvénymódosítást vállalt a magyar kormány, illetve a Magyar Nemzeti Bank - közölte közös pénzügyminiszteri-jegybankelnöki sajtótájékoztatón Veres János, illetve Simor András november 6-án.

A tájékoztató napján a PM honlapján nyilvánosságra hozták azt a levelet, amelyet Veres János és Simor András november 4-én írt Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgatónak.

Az IMF negyedévenként vizsgálja majd, hogy megfelel-e a megállapodásnak a magyar költségvetés elsődleges pénzforgalmi egyenlege, az infláció mérséklődési üteme, valamint a büdzsé teljes adósságállományának alakulása.

Szintén a vállalások közé tartozik, hogy december végéig elfogadja a parlament azt a közpénzügyi törvénycsomagot, amely közép- és hosszú távon is kiszámítható fiskális politikai keretet határoz meg, a választási ciklusoktól függetlenül.A Fidesz november 7-én azt kérte, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az IMF-fel kötött szerződés teljes szövegét - közölte Varga Mihály, a párt alelnöke. Mint mondta, akkor mindenki eldöntheti majd, mire is vállaltunk kötelezettséget a hitelszerződést aláírásával.

A Nemzetközi Valutaalap által biztosított hitelkeretről a már nyilvánosságra hozott kormányzati szándéknyilatkozaton túl nem lesz több dokumentum - jelentette be ugyanazon a napon Tukacs István, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja.

A Fidesz november 16-án már követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a kormány és az IMF közötti megállapodást a készenléti hitelcsomagról, beleértve azokat a Magyarországról szóló titkos szakértői jelentéseket, amelyekről a Valutaalap vezetői azt mondják, hogy csak a kabinet beleegyezésével lehetnek nyilvánosak.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Mélységi támadásokkal folytatódik a háború, de a frontvonal alig mozdul - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Mélységi támadásokkal folytatódik a háború, de a frontvonal alig mozdul - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Mélységi csapásokkal folytatódik a háború: Oroszország és Ukrajna egyaránt nagy hatótávolságú drónokkal és rakétákkal támadja egymás belső területeit. A frontvonalon minimális a mozgás: az oroszok Kosztyantynivkára (Donyeck) és Zaliznyicsnyére (Zaporizzsja) fókuszálják szárazföldi műveleteiket. Közben hamarosan amerikai delegáció érkezik Oroszországba, Moszkva pedig Európával is hajlandó lenne tárgyalni. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×