Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Mégsem kell kitiltani az autókat szmogriadókor

A környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője cáfolta, hogy meghatározták volna a főváros számára: szmogriadó esetén ki kell tiltani a forgalmat a Hungária körgyűrűn belüli területről. Bibók Zsuzsanna hozzátette: az önkormányzatoknak a minisztériumi rendelet alapján kell szmogriadótervet készíteniük, amelyben meghatározhatják az intézkedéseket.

Lejjebb szállította a szálló porra és a kén-dioxidra vonatkozó tájékoztatási és riasztási küszöbértéket a környezetvédelmi, az egészségügyi és a földművelésügyi miniszter közös rendelete, így az olyan települések vezetőinek, ahol már van szmogriadóterv, át kell dolgozniuk azt - mondta az InfoRádiónak a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezető-helyettese.

Bibók Zsuzsanna hozzátette: a településeknek maguknak kell határozniuk, hogy milyen intézkedéseket léptetnek életbe szmogriadó elrendelése esetén, a miniszteri rendelet erről nem rendelkezik; vagyis arról sem, hogy ilyenkor a fővárosban a Hungária körúton belüli területen tilos lenne gépjárművel, valamint a főváros teljes közigazgatási területén dízelüzemű autóval közlekedni.

Az új tájékoztatási és riasztási határértékeket az egészségügyi tárca javaslata alapján határozták meg - fűzte hozzá a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezető-helyettese, megjegyezve: a jogszabály nem szankcionálja, ha a szmogriadó esetén nem történik intézkedés.

Az új rendszert azért kellett bevezetni, hogy elkészüljenek végre a szmogiradótervek - közölte Bibók Zsuzsanna.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×