Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.35
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Gyurcsánynak fontosabb az MSZP elnöki széke, mint a kormányfői pozíció"

A miniszterelnök többször is kénytelen volt megváltoztatni politikai stratégiáját és programját - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője és Szomszéd Orsolya politológus, a Vision Consulting elemzője. Hozzátették: az MSZP elnöki széke fontosabb Gyurcsány Ferencnek, mint a miniszterelnökség.

A politikai stratégiáját és két programját is felülírta a kormányfőnek az itthon hetekkel ezelőtt kibontakozó gazdasági világválság, hiszen nem csak a Megegyezést felejtette el, hanem az Új Tulajdonosi Programot is - mutatott rá az InfoRádió Aréna című műsorában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője.

Hozzátette: a bársonyos reformokról pedig visszatértünk a megszorításokra, az államháztartás teljes átalakítására. Azaz a kisebbségi kormányzás után Gyurcsány Ferenc ott próbálja folytatni, ahol korábban abbahagyta, bízva abban, hogy visszaszerezte mindehhez a legitimitását - amit a népszavazással vesztett el.

Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting politológusa szerint kiviláglik Gyurcsány Ferenc politikájának lényege: nincs állandó tartalma, nem képvisel semmilyen ideológiát, hanem folyamatosan változva próbál igazodni a körülményekhez, elvárásokhoz, az MSZP felől érkező igényekhez.

Mint mondta, a Megegyezés egy baloldali, szociáldemokrata politika ígéretét hordozta, emellé pedig a kormánypárt is felsorakozott. A kormányfő ebben kijelölte az új választási irányt, ami pedig akár egy új választási program is lehetett volna. Ez mérsékelt osztogatásban ragadható meg, leszámolva a reformokkal, megszorításokkal, de ezt most gyorsan fiókba tették - emelte ki a Vision Consulting elemzője.

Szomszéd Orsolya leszögezte: elméleti lehetőségként fennáll a kormányfő cseréje, mivel nem csak Orbán Viktor, hanem Fodor Gábor is beszél a miniszterelnök leváltásáról, és valamiféle nemzeti egységkormány felállítása is napirenden van. Reális megfontolás - mondta -, hogy egy ilyen kormány hatékonyabban kezelne egy válságot, mint a jelenlegi kisebbségi kabinet, ami még a költségvetést sem biztos, hogy meg tudja szavaztatni.

Mráz Ágoston Sámuel hozzátette, a 2006-os megszorításokat az emberek nem érezték igazán a bőrükön, a reálbér-csökkenés nem volt olyan méretű, mint például a Bokros-csomag idejében, ezért sem veszített olyan sokat népszerűségéből a kormányfő, így tudta politikailag túlélni a szigorú 2006-os és 2007-es költségvetést.

A Nézőpont Intézet kutatásvezetője figyelmeztetett, ez nem lesz így, ha begyűrűzik a gazdasági recesszió, abba akár bele is bukhat Gyurcsány Ferenc. Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, a kormányfő nem feltétlenül ragaszkodik pozíciójához, és politikailag sokkal fontosabb számára az MSZP elnöki széke.

Ha a márciusi pártkongresszus megszavazza Gyurcsány Ferencet elnöknek, ő állítja össze a 2010-es pártlistát, az ő emberei kerülnek be a parlamentbe, akik őt választják meg frakcióvezetőnek is - vélekedett Mráz Ágoston Sámuel, megjegyezve: Gyurcsány a pártelnökségről lemondva ráadásul egész bázisát is elveszítené.

Szomszéd Orsolya szerint az MSZP is paradox helyzetben van: érzik, hogy Gyurcsány Ferenc személye miatt versenyhátrányt szenvednek, de mivel úgy tűnik, a költségvetés átmegy, semmi nem szorítja arra a pártot, hogy most váltsanak. Jelenleg a puccsszerű hatalomátvételnek is csökken az esélye, hiszen a puccs résztvevői politikai karrierjüket is kockára tennék - véli a Vision Consulting elemzője.

Szomszéd Orsolya úgy látja, talán abban bíznak a szocialisták, hogy az európai parlamenti választások után Gyurcsány Ferenc maga vezényli le az átmenetet.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×