Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Pironkodnivaló számokkal állt Szekeres a NATO elé

A NATO-csúcstalálkozó apropóját használta fel a magyar védelmi miniszter, hogy bejelentse: jövőre 7 százalékkal többet költ Magyarország a honvédelemre, így a katonai kiadások elérik a GDP 1,17 százalékát. Ez az arány az egyik legalacsonyabb az észak-atlanti szövetségben.

A korábbi tervekkel ellentétben öt év alatt 0,2 százalékponttal növeli védelmi kiadásainak GDP-arányos összegét Magyarország - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A védelemre fordított összeg így jövőre a GDP 1,17 százalékát teszi ki.

A NATO interneten elérhető adatbázisa szerint (pdf formátum) 2007-ben az európai tagállamok közül a legtöbbet, a GDP 2,7 százalékát Törökország, a legkevesebbet, 1,1 százalékot Belgium és Magyarország fordította honvédelemre. Ugyanebben az évben Románia a bruttó hazai termék 1,9, Szlovákia 1,7 százalékát szánta katonai kiadásokra. A NATO nem hivatalos elvárása, hogy a tagállamok a GDP 2 százalékát fordítsák honvédelemre.

Az adatbázis szerint Magyarország 2003-ban a 24 európai tagország közül a GDP-arányos védelmi kiadások tekintetében 9., 2007-ben viszont Belgiummal egy szinten, a 23. a rangsorban. Utolsó az apró Luxemburg, 0,7 százalékkal.

Magyarország 2002-ben GDP-arányosan 1,81 százalékot fordított a honvédelemre, ez a mutató 2005-ben 1.26 százalékra esett vissza, majd 2006-ra 1.17 százalékra, a jövő évre tervezett mértékre csökkent.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint kilencmilliárd forintos ingatlanvásárlásai miatt - írta a HVG. Miközben a bírálók a tranzakciók szabályosságát és az ingatlanok vételárát is vitatják, Nagy Elek elnök visszautasítja a vádakat. A kamarai vezető megvédte a beruházások gazdasági indokoltságát, és jogi lépéseket helyezett kilátásba a szerinte rágalmazó állítások terjesztői ellen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×