Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.76
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Bencze: "Semmiféle nyomásgyakorlást nem éreztem"

Sem politikusok, sem köztisztviselők nem próbálták befolyásolni a rendőrségi nyomozást a lehallgatási ügyben - állítja az országos rendőrfőkapitány. Bencze József szerint nem vet rossz fényt a rendőrségre, hogy a kérdésben Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Demeter Ervin volt titokminiszter is személyesen nála érdeklődött. Leszögezte: semmilyen felvilágosítást sem adtak nekik az üggyel kapcsolatban.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója csupán azért hívta fel, hogy kifogást emeljen, amiért a nyomozó hatóság lefoglalta az ő három szerverét is a lehallgatási ügyben érintett cég, az UD Zrt. irodájában - mondta az InfoRádiónak az országos rendőrfőkapitány.

Bencze József hozzátette: csupán annyit mondott Csányi Sándornak, hogy a korábban ezzel kapcsolatban megtett írásos panaszt az ügyészség bírálja majd el. "Én ebben semmi különöset nem láttam, semmiféle nyomásgyakorlást nem éreztem" - közölte a főkapitány.

Demeter Ervin volt titokminiszter is személyesen érdeklődött az ügyben Bencze Józsefnél, aki ezzel kapcsolatban elmondta: a képviselők jogállásáról szóló törvény a hivatalokat kötelezi arra, hogy megfelelő válaszokat adjanak nekik.

"A konkrét ügyben nem gondolom, hogy bármilyen választ is adtunk volna az elmúlt időszakban, mint ahogy most sem tettük, természetesen. Itt másról volt szó: a volt miniszter úr arra hívta fel a figyelmemet, hogy a következőkben valószínűleg a közérdeklődés középpontjában lesz az ügy, a rendőrséget olyasmire akarják felhasználni, ami nem dolga" - magyarázta az országos rendőrfőkapitány.

Bencze József hangsúlyozta: tájékoztatta Demeter Ervint arról, hogy a hatóság a törvényesség keretein belül végzi a feladatait.

A beszélgetésekről azért készített feljegyzést - közölte a rendőrfőkapitány -, mert úgy ítélte meg, hogy azokról tájékoztatnia kell közvetlen felettesét, az igazságügyi és rendészeti minisztert. Ez esetben olyan felvetések hangzottak el, amelyekre nem a rendőrség, hanem a felügyelő ügyészség hatásköre válaszolni - fűzte hozzá.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×