Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.05
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Szerződésbontással és sztrájkkal fenyegetnek az orvosok

A Magyar Orvosi Kamara 30 százalékos béremelést kér január 1-től az egészségügyben dolgozók számára. A szervezet elnöke az InfoRádióban elmondta: amennyiben a kormány nem teljesíti a követelést, az orvosok tömegesen szerződést bontanak, vagy sztrájkolnak.

Éger István közölte: az érdekérvényesítés formáiról nagygyűlésen döntenek majd az ágazat dolgozói. Hangsúlyozta: a kormány egészségügyet érintő béremelési terve nem ad garanciát az orvosok és az egészségügyi dolgozók pályán tartására, itthon maradására és utánpótlására.

Éger István úgy fogalmazott: egy törvény megalkotását is szorgalmazzák, amely azt tartalmazza, hogy a mindenkori kormány 2013-ig milyen ütemezésben garantálja az ágazat bérfelzárkóztatását.

Az orvosi kamara elnöke emlékeztetett: Magyarország uniós csatlakozása óta 3 ezer orvos hagyta el a pályát, illetve vállalt munkát külföldön.

Az Egészségügyi Minisztérium közölte: Székely Tamás miniszter még az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójaként, áprilisban megállapodott a kamara vezetésével az alapellátásban dolgozók helyzetének javításáról, és ennek értelmében 7,1 milliárd forint plusz forrást kaptak az orvosok.

A tárca hangsúlyozta: a Biztonság és Partnerség: Feladatok az egészségügyben 2010-ig című program külön kiemelt fejezetben foglalkozik az ágazat humánerőforrás területével.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×