Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szavazás helyett politikai vitanap a kormányfő programjáról

Politikai vitanapot kezdeményez az MSZP a kormányfő Megegyezés című írásáról - közölte az Országgyűlés elnöke, miután a szocialisták a Házbizottság ülésén nem támogatták, hogy a parlament a házszabálytól eltérve már hétfőn szavazzon Gyurcsány Ferenc programjáról. A Fidesz szerint a miniszterelnök csak beszélni akar, a vitát nem vállalja.

Az MSZP nem támogatja, hogy a parlament a házszabálytól eltérve még hétfőn szavazzon a miniszterelnök Megegyezés címűu politikai vitairatáról.

Az erről szóló javaslatot még a hét elején nyújtotta be a Fidesz, Göndör István, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese azonban a Házbizottság ülése után közölte: még nem volt példa arra, hogy egy sajtóban megjelent írásról vitázzon a parlament.

"Bármikor, bármely képviselőnek a sajtóban megjelent dolgait ezt követően bárki behozhatná a Ház falai közé. Példátlan. Egyszerűen ellopták a miniszterelnöknek a sajtóban megjelent hirdetését, és egyértelműen látszik, hogy a Fidesz csak szavazni akar, mindenáron továbbélezni azt az eszetlen háborút, amit 2006 óta folytatnak az Országgyűlés mindenáron való feloszlatásáról" - hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz azt kérte a Házbizottság ülésén, hogy az indítványt - ha nem is a házszabálytól eltéréssel - de sürgősséggel vegyék napirendre, ez esetben egy hónapon belül tárgyalhatna róla a parlament.

Szili Katalin házelnök az ülés után azt mondta, az MSZP is beszélne a Megegyezésről az Országgyűlésben. Az MSZP képviselőcsoportja írásban kezdeményezte egy politikai vitanap tartását az október 7-i héten a dokumentumról.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója viszont úgy látja, a miniszterelnök ezzel a lépéssel megfutamodik. "Gyurcsány Ferenc csak beszélni akar a Megegyezés című programról, azonban nem vállalja annak megméretését. Pontosan tudja, hogy nincs többsége, hogy a program megbukott. A miniszterelnöknek le kellene vonnia a következtetést, és le kellene mondania" - fogalmazott.

Az MSZP szerint fölösleges szavazni a Megegyezésről, mert a program elemei törvényjavaslatok formájában egyébként is az Országgyűlés elé kerülnek.

Szili Katalin házelnök ezzel kapcsolatban elmondta, a parlament pénteken kapja meg a kormánytól az adótörvény-javaslatokat, szeptember 29-én pedig a jövő évi költségvetés tervezetét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×