Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Egyre hangosabb a belső kritika az SZDSZ-ben

Újabb szabad demokrata politikus bírálta nyíltan az SZDSZ vezetésének politikáját. Zugló polgármestere azt mondta: a Fodor Gábor-féle irányvonal korrekcióra szorul, de ez csak kompromisszumok mentén képzelhető el.

Weinek Leonárd hangsúlyozta: nagy veszteségnek és figyelmeztetésnek tartja Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester távozását a pártból és az Országgyűlésből.

A politikus hozzátette: sajnálatosnak tartja, hogy az elnökválasztás után fél évvel még belső viták uralják az SZDSZ politikáját. Mint mondta, az elmúlt napok megerősítették abban, hogy az országos politika formális és informális alapszabályai alapvetően rosszak, vagy a mai politikai elit számára betarthatatlanok.

Arra a kérdésre, hol látja az SZDSZ jövőjét, az MSZP mellett vagy a kormánypárttól távolabb, a képviselő közölte: fél évvel ezelőtt, az SZDSZ elnökválasztási kampányának idején a koalíció fenntartását, a népszavazás után kialakult politikai helyzet higgadt elemzését és a két párt viszonyában a kölcsönös nyitottságot szorgalmazta. Ma azonban úgy látja, hogy a koalíció visszaállítása nincs napirenden, ugyanakkor az ország érdekében a korrekt együttműködés elkerülhetetlen, ami szerinte valamennyi józan politikai erő részéről elemi kötelesség.

Weinek Leonárd hozzátette: bízik abban, hogy az SZDSZ vezetése nem bagatellizálja el a történteket.

Előzmények

Kedden Józsefváros szabad demokrata polgármestere bírálta nyílt levélben az SZDSZ jelenlegi politikáját. Csécsei Béla az InfoRádióban azt mondta: sürgős lépésekre lenne szükség, hogy megakadályozzák a liberális párt szétesését, mert az SZDSZ soha nem látott gondolati és szervezeti mélyponton van.

Csécsei Béla hangsúlyozta: a nyílt levél megírására Gegesy Ferenc ferencvárosi polgármester hétfői döntése ösztönözte. Hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy újabb meghatározó és értékes emberek lépjenek ki a pártból, és, ha lehet, Gegesy Ferencet is vissza kell csábítani az SZDSZ-be.

Gegesy Ferenc döntésének motivációjáról azt mondta: az SZDSZ ellentmondásos politizálása eredményeként "reménytelen helyzetbe jutott", és hamarosan a szatellit pártként való működés vagy a parlamentből való kiesés között választhat csak.

A parlamenti frakció hétvégi ülésén, a hosszas vita ellenére sem került sor a közelmúlt értékelésére, és arra sem, hogy a közeljövő stratégiájának alakítására legalább ajánlásokat fogalmazzunk meg a döntéshozó ügyvivő testület számára - fogalmazott a lemondott képviselő.

Gusztos Péter ügyvivő a közszolgálati televízió csütörtök reggeli műsorában arról beszélt, hogy helyre kell állítani az SZDSZ belső egységét, és - mint fogalmazott - taktikai hiba volt a végsőkig ragaszkodni a szakértői kormány gondolatához.

"Valószínűleg az SZDSZ vezetése előreszaladt egy picikét, és túlment azon a ponton, amiben még masszív egyetértés van a liberális párton belül" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt a helyzetet komoly belső vitával kell feloldani.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×