Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.97
bux:
145192.67
2026. november 2. hétfő Achilles

Sólyom az iskolába járás akadályait kifogásolta

A pedagógusok elkötelezettségének, valamint az összefogásnak a fontosságáról beszélt a köztársasági elnök, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében szakmai körúton vett részt Baranya megyében.

Sólyom László Magyarmecskén tett látogatásán arra is felhívta a figyelmet, hogy a rossz anyagi körülmények, valamint a nem megfelelő állapotú közutak miatt sok gyereknek továbbra is problémát jelent az iskolába járás.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke korábban az InfoRádióban elmondta: minden évben megszervezik a körutat, amelynek célja, hogy rávilágítson a gyerekeket fenyegető veszélyekre.

Edvi Péter hangsúlyozta: rengeteg fiatalkorúnak nem biztosított az egészséges fejlődése, és a problémára külön figyelmet kell fordítani.

Az ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézete nemrég hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint csaknem kétszázezer gyermek él szegénységben Magyarországon, és az utóbbi években ismét nőtt az alultáplált gyerekek száma.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×