Infostart.hu
eur:
360.22
usd:
309.1
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Elutasították a parlament feloszlatásáról szóló javaslatot - a nap hírei

Elutasította az Országgyűlés a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es javaslatot. Jogerősen hatályon kívül helyezték az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázatot. Bruttó öt forinttal emeli a 95-ös benzin árát szerdán a MOL. A nap legfontosabb hírei.

Elutasította az Országgyűlés a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es javaslatot; a képviselők közül 204-en szavaztak nemmel, 171-en igennel, senki nem tartózkodott. A parlament feloszlatását a szocialisták és a szabad demokraták valamint 2 független képviselő utasította el. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője még a szavazás előtt azt mondta: mivel nem számítanak arra, hogy az Országgyűlés jóváhagyja az indítványt, hamarosan javaslatot nyújtanak be, amelyben november 15-ével kezdeményezik a parlament feloszlatását. A törvényhozás több javaslatot megszavazott; elfogadták például, hogy a Magyar Honvédség létszámát ezer fővel növeljék. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy speciális támogatást vezetnek be a távfűtéses lakásban élők számára. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a következő két évben mindenkinek lehetővé teszik, hogy távhő-fogyasztása mérhető, szabályozható legyen, erre külön forrás lesz a költségvetésben.

Kilépett az SZDSZ-ből és lemondott parlamenti képviselői mandátumáról Gegesy Ferenc. Ferencváros polgármestere az InfoRádióban az SZDSZ ellentmondásos politizálásával indokolta döntését.

Összességében mintegy 250 milliárd forinttal kevesebbet kapnak majd a minisztériumok a jövő évi költségvetés tervezete alapján. Az Index internetes portál által ismertetett javaslat szerint a kancellária és a külügyminisztérium kivételével minden tárca kevesebb pénzhez jut jövőre. A tervezet alapján ugyanakkor a helyközi személyszállításra és a vasúti pályahálózat működtetésére több pénzt szánna a kabinet.

Az Európai Bizottság elnöke szerint nem feltétlenül ellentétes a Nabucco beruházással a többi gázvezeték-projekt. José Manuel Barroso azután beszélt erről, hogy Budapesten tárgyalt Gyurcsány Ferenc kormányfővel. A brüsszeli testület elnöke találkozott Sólyom László államfővel és Szili Katalin házelnökkel is, majd felszólalt az Országgyűlésben. José Manuel Barroso beszédében ismét kitért az energiabiztonságra. Mint mondta: Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a közös energiapolitikára, hogy csökkentse külső függőségét és növelje biztonságát. Nem sokkal korábban ötpárti egyetértéssel nyújtották be az Országgyűlésnek a Nabucco gázvezeték-beruházással összefüggő parlamenti eseti bizottság megalakításáról szóló javaslatot.

Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Dávid Ibolya személyére vonatkozó adatgyűjtési ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda. Bartha László, a szervezet szóvivője elmondta: a rendőrségnek 15 napja van eldönteni, hogy elrendeli-e a nyomozást. Az MDF elnöke pénteken kért soron kívüli vizsgálatot a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától, miután birtokába került egy hanganyag. A felvétel szerint egy vagyonvédelmi céget azzal akartak megbízni egyes személyek, hogy gyűjtsenek a politikusról terhelő adatokat.

Nehezen átláthatók a 2003-ban elfogadott közbeszerzési törvény szabályai, és a rendszer továbbra is túl bürokratikus. Ezt állapította meg az Állami Számvevőszék. A szervezet egy olyan ellenőrző rendszer létrehozását szorgalmazza, amely mérné a közbeszerzések eredményességét, hatékonyságát; egyúttal feltárná a szabálytalanságokat és a korrupciós kockázatokat.

Szeptember közepéig több mint 5500 vezetői engedélyt vettek el a helyszínen a rendőrök az ittas járművezetőktől a zéró tolerancia elvének bevezetése után - közölte az országos rendőrfőkapitány. Bencze József hangsúlyozta: az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma az év első nyolc hónapjában 27 százalékkal csökkent. Korábban Szabó Máté ombudsman aránytalan korlátozásnak nevezte, hogy a közúti ellenőrzéseknél minimális alkohol-fogyasztás esetén is elveszik a helyszínen a sofőrök jogosítványát.

Jogerősen hatályon kívül helyezte a Heves Megyei Bíróság a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. Kovács Péter, a megyei bíróság szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a cég pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a kiírásban foglaltaknak.

Bruttó öt forinttal emeli a 95-ös benzin árát szerdán a Mol; a gázolaj ára változatlan marad. A döntés értelmében a benzin literjéért 307-308 forintot kell fizetni, míg a gázolaj ára 312-313 forint marad.

Október elsejéig legfeljebb 200 fős polgári megfigyelő missziót küld Grúziába az Európai Unió. Ebben állapodtak meg a közösség tagországainak külügyminiszterei Brüsszelben. Az ellenőrök egyelőre a Dél-Oszétia és Abházia, illetve a Grúzia közti ütközőövezetben tevékenykednek, mert az orosz fél eddig nem egyezett bele, hogy a szakadár területekre is belépjenek.

Zimbabwéban három hónapos tárgyalás után aláírta a hatalom megosztásáról szóló megállapodást a kormányzó párt és az ellenzék vezetője. Az egyezség értelmében az országot csaknem 30 éve irányító Robert Mugabe elnök megválik bizonyos jogköreitől, és Morgan Tsvangirai, a fő ellenzéki erő vezetője lesz a miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken közben romlani kezdett a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődött hét. Délután viszont elkezdett javulni a hangulat, miután pozitív jelzések érkeztek a béketárgyalások felől, melyek hatására lefordult a korábban emelkedő olajár. Ezt követően ismét jött a lefordulás; kiterjedt eladási hullámot indított el a memóriachip-ágazatban a Seagate vezérigazgatójának nyilatkozata, aki szerint a gyártók nem tudnak lépést tartani a mesterséges intelligencia által gerjesztett kereslettel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×