Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
315.88
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Le kell állítani a plázaépítést Kőbánya-Kispesten

Egy a napokban született bírósági végzés értelmében le kell állítani a Kőbánya-Kispesti építkezést. A Levegő Munkacsoport elnökhelyettese az InfoRádiónak elmondta: a XVIII. kerületi jegyző feladata, hogy a végzésnek eleget tegyen.

Felfüggesztette az illetékes bíróság a Közigazgatási Hivatal végzését, amelyben elutasította a Kőbánya-Kispestre tervezett bevásárlóközpont építési engedélye ellen tiltakozó civil szervezetek és társasházak fellebbezését, vagyis az engedély pillanatnyilag nem végrehajtható - tájékoztatta az InfoRádiót a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese.

Shnier Mária közölte: korábban a bíróság új környezetvédelmi eljárás elvégzésére utasította az illetékes hatóságokat, a mostani döntés azonban az építési engedély ügyében született.

A végzést megkapta a Közigazgatási Hivatal is, amelynek feladata, hogy értesítse az engedélyt kiadó XVIII. kerületi jegyzőz, akinek azonnal le kell állítania az egyébként is jogszabályellenesen folytatott építkezést - mondta a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese.

Az építkezésnek éppen az új környezetvédelmi eljárás lefolytatását előíró bírósági döntés miatt kellett volna leállnia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×