Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
314.92
bux:
148308.52
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Meghallgatják a pénzügyminisztert? - a nap hírei

Az Országgyűlés illetékes bizottságainak összehívását kezdeményezi a Fidesz az Advertum Kft. ügyében. A népszavazás eredménye alapján megépülhet a Zala megyei Söjtörön a szalmatüzelésű hőerőmű. Ciprus partjainál megkezdték egy 2350 éves hajóroncs feltárását.

Meghallgatják a pénzügyminisztert?

Az Országgyűlés kulturális és sajtó, illetve sport és turisztikai bizottsága együttes ülésének összehívását kezdeményezi a Fidesz az Advertum Kft. hitelfelvételéhez adott kormányzati kezességvállalás ügyében. Bánki Erik, a sportbizottság elnöke azt mondta: elsőként Veres János pénzügyminisztert kívánják meghallgatni. Az Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat; a pénzből törlesztik a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektetnek egy országos médiarendszer kiépítésébe és működtetésébe.
Új rend - rendesen vitatkoznak

Az Új rend program kormánybiztosa szerint minden alkotmányossági követelményt figyelembe vettek az objektív felelősség elvét alkalmazó közlekedési szabályok kialakításakor. Kondorosi Ferenc azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy a Magyar Autóklub bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordulnak az objektív felelősség elve miatt. A szervezet elhibázottnak, és alkotmánysértőnek nevezte az elv alkalmazását.

Egyházi intézmények elmaradt támogatása


Az egyházi intézmények elmaradt támogatásának kifizetésére szólította fel a kormányt a Fidesz. Sió László, az ellenzéki párt képviselője emlékeztetett arra: az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint az egyházi fenntartású közoktatási intézmények csaknem 2,7 milliárd forinttal kevesebb állami támogatáshoz jutottak 2005-ben és 2006-ban, mint amennyi járt volna nekik.

Söjtöri igen a szalmatüzelésű hőerőműre

A Zala megyei Söjtörön a népszavazáson résztvevők jelentős többsége támogatta, hogy szalmatüzelésű hőerőmű épüljön a település határában. A referendum érvényes és eredményes volt. Szilvás Istvánné körjegyző elmondta: a szavazók csaknem 88 százaléka válaszolt igennel 66,2 százalékos részvétel mellett. A népszavazás ügydöntő volt, vagyis a település képviselő-testülete számára kötelező érvényű.

Holokauszt-megemlékezés Zalaegerszegen

Gyászmegemlékezést tartott a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség a holokauszt 64. évfordulója alkalmából az egykori városi zsinagógában. Siklósi Vilmos, a hitközség elnöke arról beszélt: minden emlékezés lényege az emlékeztetés, ami azért is fontos, hogy ami megtörtént, soha többé ne fordulhasson elő. A zalaegerszegi gettóból 1944 júniusában vitték el a zsidókat Auschwitzba.

Olcsóbb sms-ek?

Jelentősen csökkentené a külföldi sms-ek díjait a nyaralási főszezon kezdetéig az Európai Bizottság. Az uniós távközlési biztos azt mondta: ha a szolgáltatók július 1-ig nem mérséklik a díjakat, akkor az Európai Bizottság beavatkozik. Az sms barangolási díjak szabályozását azért kezdeményezték, mert a mostani árak - mint korábban a hívásoknál - jelentősen meghaladják a tényleges költségeket.

Obama kezdi az "igazi" kampányt

Az Egyesült Államokban mind az 50 szövetségi államra kiterjedő kampányt kezd Barack Obama, aki várhatóan a Demokrata Párt jelöltje lesz a novemberi elnökválasztáson. A politikus a hagyományosan republikánus államokban is igyekszik megnyerni a választók kegyeit. A demokrata elnökjelöltségért induló Hillary Clinton szombaton jelentette be, hogy befejezte kampányát.

Meggyilkolták a BBC afganisztáni tudósítóját

Afganisztánban elrabolták és meggyilkolták a BBC brit közszolgálati televízió egyik helyi tudósítóját. Az afgán újságíró-szövetség közlése szerint az afgán férfit szombat délután hurcolták el ismeretlenek a déli Hilmend tartományban, holttestét vasárnap találták meg.

Földrengés Görögországban

Görögországban két halálos áldozata van a vasárnap délutáni földrengésnek; a Peloponnészosz-félszigetet a Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földmozgás rázta meg. 37 ember sérült meg könnyebben, öten egy összeomlott ház romjai alatt rekedtek.

2350 éves hajó

Ciprus déli partjai mellett megkezdték a búvárrégészek egy 2350 éves hajóroncs feltárását; a vízi jármű 2 és fél kilométernyire Híosz sziget déli partjától, 45 méter mélységben a tengerfenéken nyugszik. A Kr.e. IV. századból származó hajó gyomrában talált 500 terrakotta amforából már néhányat a felszínre hoztak.

Göröngyös a Phoenix űrszonda útja

Egyelőre nem tudja elemezni a Marsot kutató Phoenix űrszonda az első talajmintát. A kaliforniai Pasadenában lévő földi irányítás közlése szerint a fennakadás okát még vizsgálják, de a szakértők arra gyanakodnak, hogy az automata űrlaboratórium által kiemelt rög túlságosan durvaszemcsézetű.

Tevékeny űrhajósok

Újabb munkálatokat kezdett a világűrben a nemzetközi űrállomáson tartózkodó két amerikai asztronauta. Az űrhajósok legfontosabb feladata egy üres nitrogéntartály kicserélése. A Discovery legénysége harmadszor, egyben utoljára végez munkálatokat a világűrben; az űrsikló a jövő héten visszatér a Földre.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Kellemetlen meglepetés érheti a napelemeseket a hőségben

Kellemetlen meglepetés érheti a napelemeseket a hőségben

Bár a naperőművek kihasználtsága a nyári hónapokban a legmagasabb, az extrém forróság már a napelemek termelését is csökkenti. Nagyjából 30 fokig a hatékonyság viszonylag stabil, 45 fok felett azonban felgyorsul a hatásfok romlása, 60 fok felett pedig már jelentős termelési veszteség léphet fel. Márpedig egy napsütéses nyári napon a panelek akár több mint 60 fokosra is felmelegedhetnek, ami akár 10%-ot jócskán meghaladó arányú termeléscsökkenést is eredményezhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×