Infostart.hu
eur:
384.78
usd:
334.25
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos

Kevesebb a bűncselekmény, de nagy a rendőrhiány a fővárosban

Tíz év óta a legkevesebb bűncselekményt követték el tavaly Budapesten - tájékoztatta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságát a budapesti rendőrfőkapitány. Tóth Gábor elmondta: 2007-ben kevesebb emberölés, vagyon elleni bűncselekmény és autólopás történt, továbbra is kevés viszont a rendőr, a főkapitány szerint ugyanis a Határőrségtől kevesebb ember jött, mint várták.

Tavaly is folytatódott a bűncselekmények számának korábbi években megszokott csökkenése, 2007-ben kevesebb mint százezer bűncselekmény történt a fővárosban.

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a parlament rendészeti bizottsága előtt azt mondta, az elmúlt tíz év legjobb mutatóit produkálta a főváros.

Kifejtette, hogy csökkent a vagyonelleni bűncselekmények száma, ami azért meghatározó, mert az összes bűncselekmény 67 százalékát teszik ki. A gépjárműlopások is tovább csökkentek az elmúlt 12 év adatait tekintve: 4400 autót loptak el tavaly, 6300-zal kevesebbet, mint 12 évvel ezelőtt - tette hozzá Tóth Gábor.

Az elmúlt évben felére csökkent az emberölések száma, ezeknek pedig nagy részét, 91 százalékát felderítette a BRFK. Kevesebb zseblopást is regisztráltak, 3300-at, de Bécsben állítólag tízszer ilyen gyakori a zsebtolvajlás.

Minimálisan emelkedett a közúti balesetek, a rablások és a fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. A balesetek közül 2007-ben kevesebb végződött súlyos sérüléssel, vagy halállal.

Tóth Gábor szerint nagyon nagy a látencia a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeknél, ezért a főkapitány azt mondta, "annyi ilyen bűncselekmény van Magyarországon, amennyit találunk".

A rendőrfőkapitány szerint továbbra is rendőrhiány van Budapesten. Bár a Határőrség és a rendőrség január elsejei integrációja következtében 308 határőr került a BRFK-hoz, ennek majdnem kétszeresét várták, ezzel szemben több mint 800-an elhagyták a budapesti rendőrséget - felük nyugdíjba ment -, így jelenleg 8721 rendőr dolgozik a BRFK kötelékein belül.

Tóth Gábor hangsúlyozta: tavaly 13 ezer rendezvényt biztosítottak budapesti rendőrök, ez 700 ezer munkaórát, azaz egy közepes nagyságú megye minden dolgozójának teljes napi munkaidejét jelentette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Védelmi Tanács: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „terrortámadást készítettek elő a Török Áramlat vezetékkel szemben”. A Védelmi Tanács vasárnapi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök elrendelte, hogy a Török Áramlat magyarországi szakaszát katonai védelem alá kell helyezni a szerb határtól a szlovák határig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Hiába könyörögnek a nyugati hatalmak, Ukrajna az éjjel újabb pusztító csapást mért Oroszországra - Percről percre az ukrajnai háborúról vasárnap

Hiába könyörögnek a nyugati hatalmak, Ukrajna az éjjel újabb pusztító csapást mért Oroszországra - Percről percre az ukrajnai háborúról vasárnap

Az ukrajnai háború a húsvéti ünnepek idején sem csillapodik: hajnalban újabb orosz drón- és rakétacsapások érték Odesszát, amelyek több halálos áldozatot követeltek. Válaszul Ukrajna az orosz bevételek szempontjából kulcsfontosságú Lukoil-olajfinomítókat vette célba, annak ellenére, hogy nem megerősített információk szerint több nyugati nagyhatalom – köztük az Egyesült Államok – arra kérte Kijevet, hogy a Hormuzi-szoros körüli energiaválság miatt függessze fel az orosz energetikai infrastruktúrát célzó támadásokat. Tudósításunk az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeiről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×