Infostart.hu
eur:
384.78
usd:
334.25
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos

Az SZDSZ támogatottsága csökkent a koalíciós szakítás után

Egyértelmű vesztese lett az SZDSZ a koalíciós szakításnak a Századvég és a Forsense közös választáskutatási felmérése alapján. A szabad demokraták kormányból való kilépése az MSZP, a kabinet és a miniszterelnök megítélését is javította, azonban a megkérdezettek körében továbbra is Orbán Viktort tartják alkalmasabbnak a kormányfői poszt betöltésére, illetve a Fidesznek is legalább kétszerannyi támogatója van, mint a kormányzópártnak - mondta Héjj Dávid, a Századvég tudományos munkatársa.

Az MSZP és Gyurcsány Ferenc kormányfő is profitált a koalíció felbomlásából, míg az SZDSZ támogatottsága csökkent - derült ki a Századvég és a Forsense közös felmérésből.

A közvéleménykutató május 5-15. között végzett adatgyűjtése szerint megállt a két nagy párt támogatottsága közötti különbség emelkedése.

Héjj Dávid, a Századvég tudományos munkatársa az InfoRádióban elmondta: az összes megkérdezett körében a szocialistákra 13, a Fideszre 30, a szabaddemokratákra 1, az MDF-re pedig 4 százalék szavazna, ha most vasárnap lennének a választások. A biztos szavazó pártválasztók között óriási a Fidesz előnye: a legnagyobb ellenzéki pártra 65 százaléka szavazna, míg az egyedül kormányzó MSZP-re 26 százalék voksolna. A két kisebb parlamenti párt közül az MDF támogatottsága jelenleg is 5 százalék, míg az SZDSZ-é a múlt havi 4 százalék után most csak 1 százalék.

Áprilishoz képest 5 százalékponttal csökkent azok aránya, akik Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közül a Fidesz elnökét tartják alkalmasabbnak a kormányfői poszt betöltésére, ezek aránya 36 százalék, míg Gyurcsány Ferencet a megkérdezettek 24 százaléka tartja alkalmasabbnak.

Nem változott a választók aktivitása sem a felmérés eredménye szerint: jelenleg a megkérdezettek 60 százaléka menne el biztosan szavazni, ha most vasárnap országgyűlési választásokat rendeznének.

A válaszadók 49 százaléka gondolja úgy, hogy előrehozott választásokat kellene tartani, míg 15 százaléknyian gondolják úgy, hogy a kisebbségi kormányzás a megoldás. A válaszadók 48 százaléka úgy gondolja, hogy a jelenlegi kormány nem fogja betölteni 2010-ig szóló mandátumát, 41 százalék szerint viszont ki fog tartani a mandátum végéig a kisebbségi kormányzás.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Védelmi Tanács: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „terrortámadást készítettek elő a Török Áramlat vezetékkel szemben”. A Védelmi Tanács vasárnapi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök elrendelte, hogy a Török Áramlat magyarországi szakaszát katonai védelem alá kell helyezni a szerb határtól a szlovák határig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Hiába könyörögnek a nyugati hatalmak, Ukrajna az éjjel újabb pusztító csapást mért Oroszországra - Percről percre az ukrajnai háborúról vasárnap

Hiába könyörögnek a nyugati hatalmak, Ukrajna az éjjel újabb pusztító csapást mért Oroszországra - Percről percre az ukrajnai háborúról vasárnap

Az ukrajnai háború a húsvéti ünnepek idején sem csillapodik: hajnalban újabb orosz drón- és rakétacsapások érték Odesszát, amelyek több halálos áldozatot követeltek. Válaszul Ukrajna az orosz bevételek szempontjából kulcsfontosságú Lukoil-olajfinomítókat vette célba, annak ellenére, hogy nem megerősített információk szerint több nyugati nagyhatalom – köztük az Egyesült Államok – arra kérte Kijevet, hogy a Hormuzi-szoros körüli energiaválság miatt függessze fel az orosz energetikai infrastruktúrát célzó támadásokat. Tudósításunk az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeiről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×