Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Idén nyáron pihenhetnek a képviselők

Május 26-án szavaz az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökéről és várhatóan az ombudsmanjelöltekről is - mondta az Országgyűlés elnöke a Házbizottság ülését követően. Szili Katalin hozzátette: a rendszerváltás után idén először nem lesz nyári, rendkívüli parlamenti ülés.

Az MSZP-frakció a kisebbségi kormányzás miatt azt kezdeményezte a házelnöknél, hogy indítson jelölési eljárást a különböző kuratóriumok kiegészítése érdekében.

Szili Katalin közölte: az Országos Rádió és Televízió Testületben (ORTT) és a médiakuratóriumokban a szocialisták 13 új kurátort akarnak állítani. Az ORTT esetében ez például azt jelenti, hogy az MSZP-nek hét, a Fidesznek három kurátora lenne.

A Fidesz frakcióigazgatója elfogadhatatlannak tartja az elképzelést. A Házbizottság ülése után Répássy Róbert arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc bosszújának tartják, hogy az MSZP frakciója nem támogatja Kukorelli István és Bihari Mihály alkotmánybírók újrajelölését.

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök a népszavazás kapcsán élesen bírálta az Alkotmánybíróságot, amiért a taláros testület átengedte a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére vonatkozó törvényeket.

Zárószavazások

Szili Katalin beszámolt arról, hogy május 19-től kezdve többször is heti három napon tartanak plenáris ülést. A házelnök hozzátette: a kormány jelzése alapján tizenhat törvény esetében várható zárószavazás, további nyolcnak elkezdődhet az általános vitája.

Május 26-án szavazhatnak a képviselők a Legfelsőbb Bíróság elnökévé jelölt Baka Andrásról, valamint várhatóan az ombudsmanjelöltekről is. Egybehangzó értesülések szerint a köztársasági elnök ismét az egyszer már leszavazott Péterfalvi Attilát jelöli adatvédelmi biztosnak, Fülöp Sándort pedig a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának.

Szili Katalin az InfoRádió kérdésére válaszolva megerősítette: a rendszerváltás óta idén történhet meg először, hogy nem lesz nyári rendkívüli ülés.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×