Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Már hétfőn felmentheti Horváth Ágnest a kormányfő

Az MR1-Kossuth Rádió értesülése szerint Gyurcsány Ferenc hétfő reggelre magához kérette Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. A közszolgálati adó több forrásból is úgy tudja, hogy ekkor közli a kormányfő Horváth Ágnessel a felmentését.

Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnöke a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy idő előtti pártja koalícióból való kilépéséről beszélni. A politikus azt mondta, hogy az SZDSZ nem gondolkozik a koalícióból való kilépésen, de előállítható olyan helyzet is.

Hozzátette: nem volt szerencsés Gyurcsány Ferenctől, hogy egyeztetés nélkül akarja meneszteni Horváth Ágnest. Gulyás József szerint Horváth Ágnes ugyanolyan szimbolikus alakja a reformnak, mint maga a miniszterelnök.

"Szerintünk nem előállított helyzetekre, hanem érdemi egyeztetésre van szükség a folytatást illetően. A kormányzati ciklus felénél járunk, értékelni kívánatos, hogy mi az, amit a kormányprogrammal összhangban végrehajtottunk, és mi az, amit szintén a kormányprogrammal a közösen elfogadott egyeztetéseink alapján végre tudunk, végre kívánunk hajtani" - tette hozzá a közszolgálati rádiónak adott interjúban az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

Arról is beszélt, hogy az SZDSZ nem üzen hadat. Gulyás József azt is idő előtt kérdésnek tartja, hogy egy kisebbségi kormányt támogatna-e kívülről a liberális párt. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a frakciót nem lehet leszalámizni.

Az SZDSZ ügyvivői testülete hétfőn ülésezik.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×