Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
309.55
bux:
134476.76
2026. április 27. hétfő Zita

Fidesz: a népszavazás az MSZP-nek is lehetőség

A népszavazással az emberek visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, véget vethetnek a hazugság politikájának és eltörölhetnek három értelmetlen sarcot - jelentette ki a Fidesz alelnöke. Varga Mihály hozzátette: az MSZP-nek lehetősége lesz egy új korszakot kezdeni.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a népszavazással az emberek visszaszerezhetik maguknak a demokráciát és eltörölhetnek három értelmetlen sarcot.

Az ellenzéki politikus úgy látja, egyre több jel mutat arra, hogy az MSZP fél a népszavazástól és retteg az eredménytől, a Fidesz azonban azt üzeni a szocialistáknak, hogy ne féljenek március 9-től, mert "semmilyen olyan dolog nem fog történni, amelytől ők tartanak".

Varga Mihály szerint a népszavazással lehetőség nyílik az MSZP számára, hogy korábbi politikájával szakítson, és egy új korszakot kezdjen, maga mögött hagyva az "őszödi beszéd árnyékát".

A Fidesz alelnöke a vasárnapi szavazás kapcsán arra kérte az embereket, hogy járjanak nyitott szemmel, és ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalnak, akkor jelentsék be a Fidesz Új Demokrácia Központjánál, amely megteszi majd a szükséges lépéseket.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából Magyar Péter leendő miniszterelnök milyen bejelentéseket tesz a gazdaságpolitika irányáról, valamint a kormány összetételéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×