Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
317.03
bux:
153375.93
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megalakult az Új Tulajdonosi Program Tanács

Az Új Tulajdonosi Program Tanács azt szeretné, ha a miniszterelnök által bejelentett kedvezményes privatizáció már az év végén, vagy 2009 elején megkezdődne.

Jó lenne, ha az év végén, vagy a jövő év elején már vásárolhatnának az első befektetők az állami vállalatok részvényeiből az Új Tulajdonosi Program keretében - mondta az Új Tulajdonosi Program Tanács alakuló ülését követően a testület elnöke.

Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy a programba bekerülő vállalatokról és a kibocsátás ütemezéséről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönt.

A tanács tanulmányokat készíttet és biztosítja, hogy az előterjesztésről társadalmi, szakmai párbeszéd folyjon, majd április végéig javaslatot tesz a kormánynak a program alapvető elemeiről - tette hozzá.

Mészáros Tamás ide sorolta a részvétel feltételeit, a kedvezmények körét, illetve a határidőket is.

A testület tagjai: Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke, Pongrácz Tibor, az ÁPV Zrt. felügyelőbizottságának volt MDF-es tagja, Hardy Ilona, a monetáris tanács tagja, Borsik János (OÉT munkavállalók), Pataky Péter (OÉT munkavállalók), Dávid Ferenc (VOSZ OÉT munkaadók), Németh Ferenc, a Nemzeti Civil Alapprogram Tanács elnöke, Garai István, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke, Tóth János, a Gazdasági Szociális Tanács elnöke, Jankovics György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, valamint Vértes András, a GKI Zrt. elnök-vezérigazgatója.

2005-ben Gyurcsány Ferenc kedvezményes földtulajdont ígért az embereknek. Egyetlen gazda vagy gazdálkodó család sem jutott egyetlen talpalatnyi földhöz sem, a spekulánsok viszont nagyon jól jártak. Régi mese, régi szereplő, a hazugság politikája folytatódik - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×