eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A Heves megyei közgyűlés a HospInvestre bízná a kórház működtetését

A Heves megyei közgyűlés eseti bírálóbizottsága arra tesz javaslatot a február 29-ei ülésen, hogy a HospInvest Zrt. működtesse az egri székhelyű megyei Markhot Ferenc Kórházat - közölte a bizottság egyik tagja.

A kórházat fenntartó Heves megyei önkormányzat által kiírt tenderre két pályázat érkezett, az egyik a HospInvest Zrt.-től, a másik a Debreceni Egyetemtől, Eger önkormányzata pedig ajánlatot tett arra, hogy a pályázati feltételek teljesítése mellett a város átvenné az intézményt.

Hiesz György, az MSZP frakcióvezetője közölte: Eger ajánlata nem tartalmazott konkrét szakmai és pénzügyi feltételeket, és míg a két pályázó leírta, hogy mit, mikor, milyen forrásból szeretne fejleszteni, Eger mindössze néhány perces projektoros bemutatót tartott a bizottsági meghallgatáson.

Ezért a 29-i, a döntést meghozó közgyűlésen elsőként azt döntik majd el a képviselők, elégnek tartják-e ezt az információt - mondta.

A két pályázót négy szempont szerint értékelték, ezek a vagyonkezelői jog átadásáért letett pénzösszeg nagysága, a referencia, az orvos-szakmai program, illetve a vagyonkezelés, gazdálkodás, fejlesztés.

A kórházat mindkét pályázó kft. formájában üzemeltetné, de a HospInvest leépítés nélkül, míg az egyetem 200-250 fős leépítéssel számol, a HospInvest hatmilliárdos fejlesztést vállal bankgaranciával, míg a Debreceni Egyetem hárommilliárdosat, részben önerőből, részben pályázati pénzből.

A jobboldali többségű egri, valamint a szocialista vezetésű megyei önkormányzat első emberei még szerdán is találkoztak két különböző összejövetelen a hevesi települések polgármestereivel.

Hiesz György szocialista frakcióvezető elmondta: 29-én nyilvános lesz az ülés, de "jósolható, hogy botrányos ülés várható, az érdemi, szakmai kérdések helyett érzelmi hangulatkeltés".

Hozzátette: a bírálóbizottságot a Fidesz és az MSZP képviselőinek 50-50 százalékos részvételével akarták létrehozni, de a Fidesz nem vett részt a munkában.

Habis László, Eger polgármestere jogilag aggályosnak tartja a döntést.

"Rendelkezünk olyan jogi szakvéleménnyel, amely szerint igényünk jogilag megelőzi, hogy a megye vagyonkezelésbe adja a kórházat" - mondta.

Attól tartunk, hogy az egész megye egy szolgáltató monopolizált terepévé válik, és "fapados ellátásra" lesznek kényszerítve a Heves megyeiek - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta az előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×