Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

"A kormány nem biztat nemre a népszavazás előtt"

A Fidesz állításával ellentétben a kormány nem foglalkozik népszavazási kérdésekkel, vagyis nem biztat nemre, hanem tájékoztató kampányt folytat az átfogó reformpolitikáról és annak hatásairól - ezt Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Nem bíztat nemre, igaz a visszafordulást jelentő igenre sem - fogalmazott.

Nyakó István bemutatott egy Fidesz által készíttetett füzetet, amely - mint mondta - elvileg a népszavazási kampány része, de aki elolvassa, annak egyértelművé válik, hogy egyetlen szó sincs benne a három kérdésről, sokkal inkább a kormány megbuktatásának szándékáról szól.

A szóvivő véleménye szerint akinek a referendummal az a célja, hogy megbuktassa a kormányt, az már most veszített, és a Fideszt terheli a felelősség azért, ha következményei lesznek szimpatizánsaik csalódottságának március 9-e után. Felelőtlenség a népszavazást előrehozott választásnak hazudni - tette hozzá.

A változásellenes népszavazás kitervelői a következményekkel már nem törődnek, nem látják a március 9-e utáni időszakot. A kormány azonban a holnapra, az ország jövőjére is tekintettel van, ezért mondunk nemet március 9-én - hangoztatta a szocialista politikus.

Arra a kérdésre, hogy mikor beszélt a Fidesz előrehozott választásról, azt mondta: ezt Orbán Viktor is elismerte egy vasárnap elhangzott rádióinterjúban. Mint mondta, arra a felvetésre, hogy a Fidesz folyamatosan előrehozott választásokat vizionál a népszavazással kapcsolatban, a Fidesz elnöke azt válaszolta: jobban szereti a feltétes módot, hozhat előrehozott választást is.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×