Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Elégedettek a miniszterek a szociális és az agrárszféra teljesítményével

Sikeresnek értékelték a szociális és az agrárszféra másfél éves teljesítményét az ágazatot felügyelő tárcavezetők. Gráf József agrárminiszter szerint Magyarország nehezen tudja majd növelni a megújuló energiák arányát. Lamperth Mónika pedig azt mondta, a közszférából elbocsátottakat felszívta a munkaerőpiac.

A szőlő- és borágazat reformjával kapcsolatos magyar érdekek érvényesítését nevezte az elmúlt másfél év legnagyobb sikerének a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Gráf József a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, a magyar agrárdiplomáciának sikerült elérnie, hogy a bortermelők az eredetileg tervezettnél 6 millió euróval több támogatást kapjanak, és az Európai Unió - magyar kérésére - elfogadta, hogy a termelők továbbra is adhassanak cukrot a borhoz.

A tárcavezető szerint a magyar gazdák felkészültek 2013-ra, amikor teljesen megnyílnak előttük az uniós lehetőségek. Hozzátette, a termelők az elmúlt 3 évben 121 milliárd forint uniós támogatást nyertek el, ebből 97 milliárdot a kabinet már ki is fizetett. Az InfoRádió kérdésére Gráf József elmondta, a megújuló energiák arányának növelését célzó ambiciózus vállalások miatt átalakulhat a mezőgazdaság szerkezete.

A miniszter szerint a tárca nem ért el átütő sikert az állattenyésztés fejlesztésében, az élelmiszertermelés megújításában és az agrármarketing-tevékenység fokozásában.

Lampert az esélyegyenlőségi intzékedésekre a legbüszkébb

A tájékoztatón részt vett a szociális és munkaügyi miniszter is, aki szerint az elmúlt másfél évben nagymértékben csökkentették a tárca kiadásait. Lamperth Mónika azt mondta, sikeres volt a köztisztviselőknek szóló áthelyezési program.

"47 ezer fővel emelkedett foglalkoztatottak száma a 15-64 év közötti korosztályban, közben több mint 47 ezerrel csökkent a közszférában foglalkoztatottak száma, őket felszívta a munkaerőpiac" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Lamperth Mónika sikernek értékelte a feketemunkások számának csökkenését, a fogyasztóvédelmi hatóság megerősítését, de az esélyegyenlőség érdekében hozott intézkedésekre a legbüszkébb.

A miniszter esetleges későbbi távozásával kapcsolatban a kormányszóvivő közölte, Lamperth Mónikának van az egyik legbiztosabb helye a kabinetben. Daróczi Dávid hozzátette, a miniszterelnök egyelő nem alakítja át a kormányt.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×