Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Még nincs vége a járványos időszaknak

Továbbra is tart az országos influenzajárvány, annak ellenére, hogy az előző héthez képest kevesebb - összesen 30 ezer - beteg fordult influenzaszerű megbetegedés miatt háziorvoshoz.

Az elmúlt héten Zalát kivéve minden megyében kevesebben keresték fel orvosukat influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző hét napon.

A megbetegedések száma több mint 30 százalékkal csökkent, ám országszerte még mindig közepes intenzitású a járvány.

Bács-Kiskun, Csongrád, Nógrád és Somogy megyében már alacsony intenzitású a járvány, a legtöbb helyen sorra oldják fel a látogatási tilalmat a kórházakban.

A betegek legnagyobb számban gyerekek és fiatal felnőttek, alig 4 százalékuk 60 éven felüli. A járvány hét hete alatt a becsült adatok szerint 234 ezren betegedtek meg.

Az influenza Európa-szerte fertőz: 20 országban közepes, egyben pedig magas intenzitású a járvány - számolt be róla az ÁNTSZ járványügyi főosztályának helyettes vezetője.

A védőoltás a kórokozó Európában leggyakrabban előforduló típusai ellen nyújt biztonságos védelmet.

A szakemberek hangsúlyozták: a járványos időszak végéig még mindenkinek érdemes védőoltást kérnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×