Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Sokan orvosi rendelőkben szavazhatnak majd a vizitdíjról

Orvosi rendelőben, felsőoktatási intézményben is kialakítanak szavazóköröket a március 9-ei népszavazásra, amelyen a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről lehet szavazni. Az Országos Választási Iroda vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a szavazókörök kialakításáért a helyi jegyző felelt, a kampánycsendet pedig csak a szavazás napján kell biztosítani.

Szavazókört bármilyen közintézményben - így iskolákban és orvosi rendelőkben is - ki lehet alakítani, fontos azonban, hogy azon belül és annak környezetében érvényesüljön a kampánycsend, hiszen a szavazókat a voksolás napján semmiféle módon nem lehet befolyásolni - mondta az InfoRádiónak az Országos Választási Iroda vezetője.

A szavazóköröket január 15-ig kellett kialakítaniuk a települési és kerületi jegyzőknek - közölte Rytkó Emília, aki szerint azért fordulhatott elő, hogy a vizitdíjról majd éppen egy orvosi rendelőben lehet voksolni, mert ott már korábban, más szavazások idején is felállítottak szavazóköröket.

Ezeken a helyeken bizonyára eddig is lehetett garantálni azt, hogy semmilyen körülmény ne befolyásolja a választópolgárokat - tette hozzá az Országos Választási Iroda vezetője.

Orvosi rendelőben szavazhatnak majd a választópolgárok többek között a Borsod megyei Emődön, a Pest megyei Érden, vagy a Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban.

Budapesten, a Szegedi Tudományegyetem médiaintézetének kispesti épületében is lesz szavazóhelység, bár az intézményben tandíjat kell fizetni. A felvetésre Rytkó Emília elmondta: ott már korábban is volt szavazókör.

Az Országos Választási Iroda vezetője közölte: a szavazókör kialakításának feltételei mindig azonosak, függetlenül attól, hogy mi az adott szavazás témája. A voksolás napján nem lehet ott semmilyen, a szavazás tárgyára, a jelöltre, vagy a feltett kérdésre utaló plakát, felhívás vagy szóróanyag.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×