eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Másodszorra is igennel szavazott a koalíció - a nap legfontosabb hírei

Újra elfogadta az államfő által korábban megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvényt a parlament. A jogszabályt a képviselők közül a név szerinti szavazáson 203-an támogatták, míg 173-an nemmel voksoltak. Az egészségügyi miniszter a szavazás előtt a megismételt általános vitában azt mondta: a módosításokkal már megfelelő garanciákat tartalmaz a törvényjavaslat, az egyes felügyelő testületekben pedig erősödik a civil kontroll.

Horváth Ágnes hangsúlyozta: fennmarad a kockázatközösségen alapuló, szolidaritás elvű, egységes és kötelező társadalombiztosítás. A Fidesz szerint a jogszabály nem tartalmaz garanciákat egyebek mellett arra, hogy nem romlik a betegellátás minősége.

Az Országgyűlés elutasította azt a fideszes javaslatot, hogy legyen megerősítő népszavazás az egészségbiztosítási törvényről. A parlamenti szavazás idején csaknem ezren tiltakoztak a fővárosi Kossuth téren. Az árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtató tüntetők a törvény elutasítása mellett a kormány távozását is követelték.

Eredménytelen vasúti egyeztetés

Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete valamint a MÁV és a MÁV-Start Zrt. között az érdekképviselet követeléseiről. A tárgyalásokat a következő napokban folytatják.

A VDSZSZ továbbra is azt szeretné, hogy a vasutasok kapjanak fejenként nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, ezen kívül - a megajánlott 6,9 százalék mellett - 10 százalék többlet bérfejlesztést követel a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára.

A MÁV Zrt. továbbra is úgy véli: a szakszervezet követeléseinek sem jogi, sem gazdasági alapja nincs. A VDSZSZ 10 százalékos többlet-béremelésre vonatkozó követelését közben jogellenesnek minősítette a Fővárosi Munkaügyi Bíróság. A testület a MÁV Cargo értékesítéséből származó bevétellel összefüggő szakszervezeti igényt nem találta jogellenesnek.

Nem volt szabálytalanság

Az elsődleges vizsgálati eredmények alapján nem történt szabálytalanság a MÁV-nál a múlt heti vasúti sztrájk idején. Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke az InfoRádióban elmondta: jelentésüket már megküldték a miniszterelnöknek.

Hozzátette: a dokumentumot azután hozzák nyilvánosságra, hogy Gyurcsány Ferenc dönt arról. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke azt hangsúlyozta: eddig egyetlen olyan vasutast sem kérdeztek meg a hatóságok, akik bejelentést tettek a szabálytalanságokról.

Gyurcsány Ferenc kormányfő múlt pénteken kért azonnali vizsgálatot az ügyben, miután az érdekképviselet azt állította: a sztrájk alatt balesetveszélyes módon közlekedtette a vonatokat a MÁV.

Vizsgálat a BKV-buszok ügyében

Teljes körű vizsgálatra szólította fel a BKV felügyelőbizottságát a használtbusz-tender ügyében a városvezetés. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója közölte: Demszky Gábor főpolgármester arra kérte Antal Attilát, a közlekedési cég vezérigazgatóját, hogy a teljes igazságot tárja a felügyelőbizottság elé.

Az Alfa Busz Kft. - amely egyedüliként indult a használt buszok beszerzésére kiírt tenderen - a hétvégén közölte: a politikai támadások miatt visszavonta pályázatát. A tender körülményeit többen kifogásolták azután, hogy a Heti Válasz azt írta: a BKV vezérigazgatójának fia havi fizetést kap az Alfa Busz Kft.-től. Ezt Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese cáfolta, és azt mondta: Antal Attila fia a kft. egyik alvállalkozójánál dolgozott.

A Groupama veheti meg az OTP Garancia Biztosítót

A francia Groupama veheti meg az OTP Garancia Biztosítót. A 164 milliárd forintos vételárat a bank további terjeszkedésre fordítja. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója elmondta: a cég új országban is meg kíván jelenni, miközben Oroszországban és Ukrajnában folytatja terjeszkedését, de a tervek részleteiről nem beszélt.

A Groupama a tranzakció keretében 5 százalékos részvénycsomagot szerez az OTP-ben, és további 3 százaléknyi OTP-részvény megvételére vállalt kötelezettséget.

Meghalt Tom Lantos

Meghalt Tom Lantos magyar származású, amerikai kongresszusi képviselő. A demokrata párti politikus az amerikai képviselőház egyetlen, holokauszt-túlélő tagja volt.

Tom Lantost, aki az alsóház külügyi bizottságának befolyásos elnöke, az emberi jogok érvényesítésének elkötelezett híve volt, 14-szer választották meg a washingtoni képviselőház tagjának. A politikus januárban jelentette be, hogy nyelőcsőrákja miatt az idei választásokon már nem indul újabb mandátumért.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×