Infostart.hu
eur:
354.11
usd:
310.95
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Szanyi kormányzati "tizenhatodot" szeretne

Szanyi Tibor szocialista politikus megépíttetné a kormányzati negyed negyedét. A képviselő a gazdasági tárcát és az ahhoz tartozó háttérintézményeket elköltöztetné a Nyugati pályaudvar mögötti területre.

Szanyi Tibor szerint a kormányzati negyed negyedének meg kéne épülni, a szocialista képviselő a budapesti frakció támogatását kéri a javaslathoz.

A politikus szerint egy 2000 ember befogadására alkalmas épületegyüttest kellene építeni a terület egy részére, ahol a gazdasági tárca és a hozzá kapcsolódó háttérintézmények kapnának helyet. Ezek ugyanis jelenleg több mint tíz helyen vannak elszórva a fővárosban.

A szocialista képviselő úgy látja: a belvárosi igen értékes telken folytatni kellene az ingatlanfejlesztési munkálatokat, ő úgy fogalmaz, "nem kellene a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiönteni".

Fidesz: több mint 10 milliárd forint ment már el a beruházásra

A Fidesz szerint több mint 10 milliárd forintba került eddig a kormányzati negyed. A párt országgyűlési képviselője az InfoRádiónak elmondta: a MÁV-nak a telkekért átadott 7 milliárd forint mellett ugyanis a kormány több mint 2,5 milliárd forintból működtetné az év végéig az úgynevezett Projekt Monitoring Bizottságot.

Balsai István szerint jórészt kormánypártokhoz köthető személyek részesültek abból a 632 millió forintból, ami a kabinet szerint a projekt tényleges költsége volt.

Köztük nevezte meg Poczkodi Balázs ügyvédet, aki az Országos Választási Bizottság szabad demokrata delegáltja, és aki a fideszes politikus elmondása szerint 20 millió forintos megbízási díjat vett fel a kormányzati negyed pályáztatása kapcsán, Hajdu Miklóst, aki Szilvásy György titokminiszter bizalmi embere, és 8 millió forintos megbízási díjért dolgozott, valamint Tunyogi Lászlót, a miniszterelnök bizalmasát, a Perfekt cégcsoport egyik üzletágvezetőjét, aki 16,5 millió forintot vett fel.

A beruházás leállt, a tervezés folytatódik

Budai Bernadett kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy leállítja a kabinet a kormányzati negyed beruházást.

A tervezőmunka ugyanakkor folytatódik, mert a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre.

A kormányszóvivő közölte azt is, hogy a projektiroda az év végéig tovább működik, elkészíti a beruházás terveit, majd elszámol, ezt az Állami Számvevőszék ellenőrizné.

Budai Bernadett indoklásképpen hozzátette: január elejére már csak egyetlen olyan vállalkozás maradt, amelyik ténylegesen indulni kívánt a beruházásért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×