Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Sóval és liszttel ijesztgetik a szocialistákat

Egy időre hatósági zár alá került Szabolcs József szocialista politikus lakása, miután több képviselőtársához hasonlóan ő is fehér port tartalmazó küldeményt kapott. Az eddigi csomagokban só és liszt keverékét azonosították. A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a nyomozást zaklatás miatt indították ismeretlen tettes ellen, amelynek büntetési tétele akár két év börtön is lehet.

Szerda délelőtt bontotta fel azt a szabvány méretű borítékot Szabados József szocialista politikus, amelyben a levélpapírba csomagolva fehér port talált.

Az MSZP-s képviselő az InfoRádiónak elmondta: a borítékon feladóként az Országos Széchenyi Könyvtár neve állt, így a politikus azt gondolta, hogy meghívót talál a küldeményben.

Szabados József, miután konzultált a szocialista frakció vezetésével, értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök biztosították a helyiséget és értesítették az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, majd délután a fővárosba szállították a port bevizsgálásra.

A képviselő elmondta: mivel a rendőrök nem tudhatták, milyen anyag a fehér por, óvatosságból egy időre hatósági zár alá helyezték a lakását.

Két évet kaphat

Az eddig megvizsgált borítékokban, amelyeket szocialista politikusok kaptak a közelmúltban, ártalmatlan anyag, só és liszt keveréke volt - mondta az InfoRádiónak a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre hozzátette: a borítékokban található papírokon annyi állt, "antrax" (a lépfene kórokozója), más értelmezhető szöveg nem szerepelt rajtuk.

Amennyiben a por minden esetben ártalmatlannak bizonyul, az elkövetőt zaklatással lehet gyanúsítani, amelyért legfeljebb két évig terjedő szabadságvesztést, közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabhatnak ki rá - tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Ha azonban kiderül, hogy az anyag fertőző vagy mérgező, súlyosabb büntetést is kaphat az elkövető, közvádas eljárást indítanak ellene - fűzte hozzá Keresztes Imre.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Széles körű fizetéscsökkentést jelentett be Magyar Péter

Radikálisan csökken a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az állami vállalatok vezetőinek fizetése – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×