Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Tokaj-Hegyalja: törvényt kezdeményeznek a világörökségi helyszíneink védelmére

Jogszabályt kell alkotni az olyan területek védelmére, mint például a világörökség részének nyilvánított Tokaj-Hegyalja, ahol egy szalmatüzelésű erőművet akarnak építeni - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának MDF-es elnöke.

Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke elmondta: a világörökség részének nyilvánított területek védelmére alkotandó jogszabály megvitatására rendkívüli ülésre hívta össze az általa vezetett parlamenti testületet.

Katona Kálmán hangsúlyozta: ha már a Szerencsre telepítendő szalmatüzelésű erőmű engedélyének visszavonását nem is tudják ezzel elérni, az megakadályozható lenne, hogy a jövőben a világörökségi védettség alatt álló, vagy más szempontból különösen értékes területeinken ne hajtsanak végre hasonló beruházást.

Az ellenzéki politikus szerint máshol ez kiválóan működik. Katona Kálmán példaként hozta fel a Galapagosz-szigeteket, ahová csak az léphet be, aki aláír egy papírt, amely szerint még egy cigarettára sem fog rágyújtani.

Magyarországon egyelőre azonban még olyan jogszabály sincs, amely a világörökség részének nyilvánított helyszíneket - például a Hegyalját - megvédené.

"Úgy csináltak, mint ha magányos mozdonyok nyargalásznának"

Katona Kálmán arra is felhívta a figyelmet, hogy a vasúti szárnyvonalak koncepciótlan megszüntetése jelentős környezetvédelmi kockázatot jelent, a forgalom ugyanis a településeken átvezető közutakra terelődik.

A volt közlekedési miniszter szerint a közlekedési tárca egy olyan hatástanulmány alapján akarja megszüntetni a vonalakat, amely csak a szárnyvonalak forgalmát mérték, azt nem, hogy ezek mennyivel növelik a fővonalak forgalmát.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vállalásuknál is szigorúbb vagyonadó jöhet és elmondta, hogy csökkenni fognak az orvosi várólisták.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×