Infostart.hu
eur:
365.47
usd:
316.8
bux:
151896.16
2026. szeptember 14. hétfő Roxána, Szeréna

Nem függ a közlekedési hatóság szakvéleményétől a kormánynegyed építési engedélye

Nem része a kormányzati negyed építési engedélyezési eljárásának a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által kiadott szakvélemény - közölte a hatóság kommunikációs és nemzetközi főosztálya.

A tájékoztatás szerint a VI. kerületi önkormányzat a kerületi szabályozási terv módosításának elfogadásakor az NKH szakvéleményét figyelembe veszi, de nem köteles azt elfogadni. Az építési engedélyezési eljárás során a Nemzeti Közlekedési Hatóság útügyi szakhatósági hozzájárulását szükséges beszerezni - áll a hatóság közleményében.

A NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága október 24-én adta meg a kormányzati negyed miatt szükséges övezetmódosításhoz a végleges szakvéleményt, amely a Nyugati pályaudvar környékén szükségesnek tartott közlekedésfejlesztéseket rögzíti.

A hatóság eszerint szükségesnek tartja többek között a Podmaniczky utca átépítését legalább kétszer két sávosra, tömegközlekedési sáv vagy villamosvonal helyének biztosításával, új közúti alagút építését a Lehel tér és a Podmaniczky utca között, valamint a Nyugati téri közúti csomópont átépítését.

A Magyar Nemzet című napilap szerdai számában azt írta, hogy ha a felsorolt fejlesztések nem valósulnak meg, nem lesz kormánynegyed sem.

Címlapról ajánljuk
Koji László az Arénában: az építőiparban 82,2 százalékos a problematikus foglalkoztatottság

Koji László az Arénában: az építőiparban 82,2 százalékos a problematikus foglalkoztatottság

Súlyos válságban van az építőipar: az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint 15 éve nem volt olyan rossz a helyzet, mint most. Koji László az InfoRádió Arénájában elmondta, legalább 2 százalékos GDP-bővülésre lenne szükség a kilábaláshoz, minden évben több ezer vállalkozás csukja be a kaput, mert rendszeres munka ma már csak a kisebb lakossági felújításokkal foglalkozó mikrocégeknek jut. Az építőipar továbbra is Magyarország legveszélyesebb ágazatai közé tartozik, tavaly 16 építési dolgozó halt meg munkahelyi balesetben. A munkavédelmi hatóságok 2025-ben 1885 építőipari cégnél végeztek ellenőrzést, a vállalkozások 67,9 százalékánál találtak szabálytalanságot, a munkások 82,2 százalékát pedig szabálytalan körülmények között foglalkoztatták.

Magyar Péter: még ebben a ciklusban kész az új alkotmány és a választójogi törvény

A miniszterelnök először járt a közrádió stúdiójában a kormányváltás óta. Jelezte: nem azért küzdöttek, hogy bármiben is hasonlítson a mostani berendezkedés az előző rendszerhez.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×