Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A rombolás ellen: tüntetés a Kossuth téren

Konszenzus született a magyar nép körében arról, hogy nem fogadják el az üzleti tőke bevonását az egészségügyi rendszerbe, a sztrájkolók ezért a rombolás ellen álltak ki - jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a Kossuth téren tartott demonstráción.

Az elnök beszéde elején az egybegyűltekkel megtapsoltatta a sztrájkolókat, akik az egzisztenciájukat kockáztatva álltak ki a "rombolás ellen". A tüntetésről szólva kijelentette: látszik, hogy az nem politikai demonstráció.

Az egészségügyi biztosítás privatizációjával még jobban kettészakad a társadalom, és ezért "nem engedhetjük, hogy a nemzeti kockázatközösséget felszámolják" - mondta Gaskó István.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: elegük van abból, hogy reformokra hivatkozva kioktassák őket és kétszer fizessék meg az egészségügyi ellátást.

Véleménye szerint a kormány az üzleti érdekek akaratát hajtja végre. Ezért nem maradt más választás, mint a tiltakozás, a szolidaritás és az összefogás.

Mint mondta: a szakszervezeteknek elege van az MSZP elvtelen kompromisszumaiból, és úgy vélte, a profit elve tovább növeli a társadalmi különbségeket.

Az elnök követelte a kormánytól az egészségügy átalakítására vonatkozó tervezet visszavonását, és azt, hogy folytassanak társadalmi vitát.

A demonstráción felolvasták Guy Ryder, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) főtitkárának levelét. A főtitkár a világ legnagyobb szakszervezeti szövetsége nevében köszöntötte a magyar országos akciót és szolidaritását fejezte ki a magyar munkavállalókkal.

"A kormányok felelőssége, hogy garantálják az egészségügyi ellátáshoz való igazságos hozzájutást" - olvasható a levélben.

A levélben az is szerepelt, hogy "csatlakozunk hozzátok, és támogatjuk jogos fellépéseteket".

A demonstrációhoz csatlakozott egészségügyi kamarák és civil szervezetek nevében felszólalók azt hangsúlyozták: a kormány vonja vissza az általa beterjesztett egészségügyi törvényjavaslatot, és hogy az emberek többsége nem akarja az üzleti alapon működő egészségügyi biztosítási rendszert.

Az egészségügyi kamarák képviseletében Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke azt mondta: a kormány le akarja rombolni azokat a pilléreket, amelyeken egy egészséges társadalom áll.

A MOK elnöke azt mondta, nemcsak azt akarják, hogy vonják vissza az egészségügyi törvénytervezetet, hanem azt is, hogy a törvényhozók a nemzeti egészségügyi kerekasztal által elkészített törvényjavaslatról tárgyaljanak.

A civil szervezetek nevében Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy jelenleg szociális válság van kibontakozóban. A civil és a szakmai szervezetek követelik, hogy a kormány folytasson végre érdemi párbeszédet velük.

A rendezvény végén Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke felolvasott egy kiáltványt, amelyet a tömeg közfelkiáltással elfogadott.

A Liga Szakszervezetek által a Munkástanácsok Országos Szövetségével, a támogató szakszervezetekkel, a szakmai kamarákkal és civil szervezetekkel összefogásban szervezett demonstráció résztvevők által elfogadott kiáltványban azt követelik, hogy "a kormány vonja vissza az egész magyar társadalmat érintő egészségbiztosítás privatizációját tartalmazó törvénytervezetet", továbbá követelik "a tényleges társadalmi egészségbiztosítás" megteremtését is.

A demonstráció résztvevői emellett azt is elvárják a kormánytól, hogy nyújtson be törvénytervezetet a jelenleg hatályos nyugdíjszámítási szabályok fenntartására, és valamennyi egészségre ártalmas munkakörben dolgozónak biztosítsa a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét, valamint folytasson érdemi társadalmi párbeszédet a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeit érintő minden fontos kérdésről.

A rendezvény szervezői az MTI tudósítójának azt mondták, hogy 15 ezren voltak a téren.

Nem sokkal fél 8 előtt véget ért a rendezvény, az emberek többsége elindult hazafelé, több százan a helyszínen maradtak. Õket a rendőrök többször is felszólították a tér elhagyására. Képgaléria itt!

Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×