Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Tizennégy középiskola jövője kérdéses a fővárosban

Hat kerület finanszírozási okokból megszabadulna összesen 14 középiskolától, közöttük olyan nagy múltú intézményektől, mint a Szinyei Merse Gimnázium. Horváth Csaba oktatási főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a főváros köteles ugyan az oktatás biztosítására, de az iskolaépületek fenntartására nem.

Mivel az önkormányzatoknak évente 80-200 ezer forinttal kell gyermekenként kiegészíteni az állami normatívát, ez jelentős terhet ró a fenntartókra. Épp ezért 14 középiskolát adnának át fővárosi fenntartásba, közöttük a zuglói Szent István Gimnáziumot vagy a VI. kerületi Szinyei Merse Gimnáziumot.

Az oktatási főpolgármester-helyettes azonban az InfoRádióban azt mondta: a főváros csak a feladat ellátására kötelezhető, az intézmények átvételére nem. Ha a diákokat a saját intézményeiben is oktatni tudja, akkor ezt megteheti.

A főváros azonban egyelőre nem ezt tartja a megoldásnak, hanem inkább azt, hogy kiegészítő támogatást nyújt a kerületeknek az intézmények fenntartásához. De, mint ahogy Horváth Csaba elmondta, jelenleg ehhez sincs meg a szükséges 400 millió forint. Így ez az út csak akkor járható, ha módosítják a jövő évi állami költségvetést, hogy Budapest ennyivel több pénzhez juthasson.

Ha ez nem valósul meg, és a feladat mégis a fővárosi önkormányzathoz kerül, akkor azonban a forrásmegosztási törvény módosítását kezdeményezik majd, amely azt jelentené, hogy a kerületek kevesebb, a főváros pedig több pénzhez jutna jövőre.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×