Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Mi köze Horváth Ágnes férjének Fábry Sándorhoz?

Az egészségügyi miniszter szerint nem jelentett többletköltséget az államnak, hogy férje is elkísérte a delegáció tagjaként afganisztáni látogatásán. Horváth Ágnes szerint férje jelenléte nemhogy zavarta, hanem kifejezetten jót tett a látogatásnak.

Miért utazott Önnel a férje is Afganisztánba?

Háborús övezetbe mentem, a férjem először nem akart elengedni, majd amikor volt rá lehetőség, úgy engedett el, hogy velem jött. Ez egy olyan út volt, ahol nem volt költség, éppen ezért semmilyen költségtérítést nem kellett fizetnünk. Szoktunk együtt utazni, természetesen amikor olyan helyre megyünk, ahol van bármilyen költség, azt értelemszerűen mi magunk viseljük és vállaljuk.

A delegáció különgéppel ment, de az ott-tartózkodásnak sem volt költsége?

Azért nem volt költsége, mert egy katonai különgéppel mentünk, ami így is, úgy is felszállt volna. Egyébként több újságíróval utaztunk együtt. Az ott-tartózkodás esetében semmilyen szállodai körülményekről nem volt szó. A párom része volt a delegációnak, ugyanúgy vigyáztak rá, mint a többi újságíróra. Ugyanúgy, mint ahogy egy pár hónappal ezelőtt például Fábry Sándorra.

Tehát a férjének semmilyen saját költsége nem volt, például étkezés...

Nem, nem. Ugyanúgy része volt a delegációnak, nem volt vele költség. Ugyanúgy nem kértek tőle költséget, ahogyan Fábry Sándor sem fizetett, vagy a velünk lévő újságírók sem.

A munkájában nem akadályozza, hogy elkíséri a házastársa?

Nem, sőt ezen a területen én kifejezetten előnynek éltem meg. nagyon jó volt azt tudni, hogy ott van velem a párom. Még ha valahol egészen máshol is van, mégiscsak "vigyáz" az emberre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×