Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az SZDSZ kifogásolja az MSZP-Fidesz együttszavazást

Az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el azt a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítványt, amely az adótörvény-javaslatból törölte a kisadók összevonására vonatkozó paragrafusokat.

Az Országgyűlés 324 igen szavazattal, 28 ellenében fogadta el a javaslatot, amely meghiúsítja azt a kormányzati szándékot, hogy összevonják a szakképzési hozzájárulást, az innovációs járadékot és a rehabilitációs járulékot.

Korábban ezt az összevonást az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldala sem támogatta.

Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese korábban azzal indokolta a kormány javaslatának elutasítását, hogy az elképzelést nem támogatják azok, akiket a tervek szerint tehermentesítene.

Ha azok, akiket érint ez a javaslat, nem kérnek belőle, akkor nem kell összevonni az adókat, azaz a frakció a kormány álláspontjával szemben fog szavazni - tette hozzá.

Az SZDSZ-nek nem tetszik

"Az SZDSZ sajnálattal állapítja meg, hogy az MSZP-frakció ma az adótörvények szavazásánál több alkalommal a Fidesszel, a kormány ellenében, egyes javaslatoknál a koalíciós megállapodást megsértve foglalt állást az Országgyűlésben" - írta közleményében az SZDSZ.

A dokumentum szerint "a szocialista képviselők ezzel kihátráltak a kormányprogram és koalíciós szerződés fontos elemeinek végrehajtása mögül".

A most elutasított fontos javaslatokat eddig két alkalommal - a 2006-os kormányprogram elfogadásakor és idén, a koalíciós szerződés 3. számú mellékletének aláírásával - már megerősítette a Magyar Szocialista Párt - emlékeztetnek a liberálisok.

Az SZDSZ arra kéri a szocialista pártelnök-kormányfőt, hogy járjon el annak érdekében, hogy a szocialista frakció támogassa az elfogadott reformtörekvéseket.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×