Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
320.36
bux:
152011.02
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Fegyelmi eljárás indul egy szocialista politikus ellen

A Népszabadság arról ír, hogy fegyelmi eljárást rendelt el az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága a párt egyik EP-képviselője, Dobolyi Alexandra ellen.

A politikus által közzétett személyes életrajzi adatai és az egyéb nyilatkozatai ellentmondásosak, és az is kiderült, hogy - bár a képviselő nem doktorált - mégis, több helyütt dr. Dobolyi Alexandraként szerepel.

Az újság szerint az MSZP-s politikusok lelkesek az etikai vizsgálat miatt, hiszen többen is szívesen pályáznának az Európai Parlamentbe. A képviselők Szabó Zoltánt, Kökény Mihályt, sőt a párton kívüli Medgyessy Pétert is lehetséges jelöltként említik.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint Pusztaottlaka helyhatósági testülete ásta a sírt, és helyezte el végső nyughelyén azt a nemrég elhunyt asszonyt, akinek férje nem tudta kifizetni a temetés költségeit.

A falu vezetősége segélykiáltásnak szánja a gesztust: a kis községekben lakók és az értük felelős helyhatóságok is lassan felélik minden tartalékukat.

Simonka György polgármester szerint a kormány a pénzmegvonásokkal arra ösztönzi a kis falvakat, hogy szüntessék meg az önállóságukat, és csatlakozzanak valamelyik környékbeli település önkormányzatához. Az új egységbe kényszerített települések viszont egymással kezdenek civódni azon, hogy melyiknek jusson a forrásokból.

A Világgazdaság összefoglalójából kiderül: egyre tisztábban jelzik a kiskereskedelmi adatok, hogy visszaesik a fogyasztás. Most már az is látszik - és ez korábban nem volt jellemző -, hogy az áremelések hatására sokan kezdik visszafogni élelmiszer-vásárlásaikat.

Az üzletekben egyre inkább tudatosan vásárolnak az emberek, legalábbis ami az árat illeti; igyekeznek "kifogni" az olcsóbb, akciós termékeket. A kereskedelmi cégek azonnal reagáltak erre a fogyasztói magatartásra, hiszen szinte minden üzletben akció akciót követ.

Az elemzők szerint a karácsonyi ajándékvásárlások azonban még lendíthetnek a lakossági keresleten. Főként az iparcikkek és a tartós fogyasztási termékek forgalma bővülhet, ám ezzel együtt a lakossági hitelek szintje is tovább emelkedik.

Az Index szerint az al-Aksza Mártírjai Brigádok palesztin szervezet azt állítja, hogy az ismert internetes műholdas térképet, a Google Earth-öt használják fel izraeli célpontok ellen indított rakétatámadásaik megtervezéséhez.

Biztonságpolitikai szakértők szerint az internetes térképprogram veszélyes, ezért a Google foglalkozik a felmerült problémával, de a cég szerint számos más forrásból is könnyen hozzá lehet jutni a nagyfelbontású műholdas képekhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Az éjjel a háború egyik legsúlyosabb támadását hajtotta végre Oroszország ellen Ukrajna: több mint 600 drónt lőttek le az orosz légvédelmi erők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 25. 14:19
×
×