Infostart.hu
eur:
359.2
usd:
308.92
bux:
132690.84
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Toroczkait apja védte a bíróságon - képriport

Az illetékes ügyészség vizsgálja tovább a hétfőn őrizetbe vett Toroczkai László ügyét - közölte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A tájékoztatás szerint azért határoztak így, mert szabálysértésből akár bűncselekménnyé is minősíthetik azokat a cselekményeket, amelyek miatt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökét előállították a hétfő esti budapesti rendzavarások után.

A bírósági határozat indoklása szerint Toroczkai Lászlónak, amikor a Szabadság téren beszédet mondott, már tudomása volt arról, hogy a rendőrség megtiltotta az Operaházhoz tervezett demonstrációt. Ennek ellenére "buzdító hangú beszédet" tartott, harcosoknak nevezve az egybegyűlteket.

A bíró indoklásában elmondta, hogy a bíróság "hosszmetszetében" vette át az ügy bizonyítását, kezdve a Szabadság téri demonstrációtól egészen a Nagymező utcában történt rendőri intézkedésig.

A bíróság álláspontja szerint a rendőri intézkedés előzményeit is tisztázni kellett, ezért videofelvételeket tekintettek meg a Szabadság téren, illetve a Nagymező utcában történtekről.

A bíró közölte, hogy a két rendőr tanú egybehangzóan elmondta, a tüntetők a helyszínen erőszakot alkalmaztak, köveket, Molotov-koktélt dobáltak, pirotechnikai eszközöket használtak, ezt követően került sor a tömeg feloszlatására.

A bíróság álláspontja a bizonyítékok alapján az, hogy a Szabadság téren Toroczkai László "buzdító hangú beszédet" tartott, a téren lévő embereket harcosoknak és metaforikusan "oroszlánnak" nevezte, valamint utalt arra, hogy az '56-os forradalom a mai napig is tart.

A bíróság megítélése szerint Toroczkai tevékenysége alkalmas "a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni biztatás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására".

A bíró ismertetése szerint a videofelvételeken látható, hogy Toroczkai László felhívása nyomán a tömeg követte őt a Nagymező utcába, és ezután alkalmaztak a demonstrálók erőszakot a rendőrökkel szemben.

Felhívta a figyelmet a bíró arra, hogy a tüntetők Molotov-koktélokat dobáltak, autókat borogattak, közlekedési jelzőtáblákat téptek ki, és a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy Toroczkai László Szabadság téren tanúsított magatartásával "pszichikai bűnsegéd" volt, követte őt a tömeg, amely felfegyverkezve, csoportosan valósította meg a hivatalos személy elleni erőszakot.


Toroczkai László pere (fotó: Mihádák Zoltán) (képgaléria)

A bírósági tárgyaláson Toroczkai Lászlót édesapja, Tóth László védte, aki védőbeszédében azt mondta, hogy fia nem követte el a rendzavarás szabálysértését, megadta magát a rendőröknek, nem tanúsított ellenállást, amikor a földön ülve megvárta a rendőrök intézkedését.

Toroczkai László vallomásában hangsúlyozta, hogy a tőle elvárható gondossággal tájékoztatta a Szabadság téri demonstráción részt vevőket a kialakult helyzetről, azaz arról, hogy a téren jelenlévőktől tudta meg azt: a rendőrség mégsem engedélyezi vonulásukat az Operaházhoz.

Mint mondta, ezt egy újságírótól tudta meg, de hivatalos iratot nem adtak át neki. A téren közölte, hogy saját felelősségére indul el az Operáházhoz, és azt mondta, hogy a demonstrálók mérlegeljék a helyzetet.

A központi Kerületi Bíróság tárgyalóterme zsúfolásig megtelt Toroczkai László szimpatizánsaival, sokan közülük a folyosón rekedtek, őket mintegy húsz rendőr felügyelte, míg az épület aulájában és a bíróság előtt további kéttucatnyi rendőr várakozott.

Intézkedésre nem került sor, ám a bírónak több alkalommal is figyelmeztetnie kellett a tárgyalóteremben ülőket arra, hogy ne kommentálják az elhangzottakat. A tárgyalás végén a rendőröket és a bíróságot szidalmazva vonultak ki az érdeklődők, miközben Toroczkait megtapsolták.

A határozathirdetést követően Toroczkai László újságírók előtt koncepciós politikai ügynek nevezte az ellene lefolytatott tárgyalást.

Toroczkai László a határozat kihirdetése után szabadon távozhatott a bíróság Markó utcai épületéből.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. Közben itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos költségvetési feszültség került elő három nagy állami projekt körül, Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte, újabb fejlemények érkeztek a METU-ügyben, valamint folytatódnak a vizsgálatok az azbesztszennyezés és a BYD szegedi beruházása körül. A Tisza-kormány emellett benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, amelyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer lebontását és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×